Jump to content

Recommended Posts

 

0x1900-000000-80-0-0.thumb.jpg.3f7ab09c8c4c55f6fb57652ea79144c1.jpg.1bdb861b8fbc80d4a07e4bb2a49e6377.jpg

Az Albanian Boys (AB) egy albán származású bűnszervezet, amely az 1990-es évek végén, valamint a 2000-es évek elején alakult meg Los Santosban, a New York-i AB  mintájára. A mob célja eredetileg az volt, hogy megvédje az albán közösséget a városban már jelen lévő más bűnszervezetekkel és egyéb veszélyekkel szemben, amelyek elnyomásukra törtek volna.

Kezdetben a szervezet kisebb bűncselekményekkel indított, mint például autólopások, betörések és egyéb kisebb bűncselekmények. Az idők során azonban a tevékenységük kiterjedt a drogkereskedelemre, az elektronikus csalásokra, és a pénzmosásra is, miközben egyre inkább egy nagyobb bűnszervezetté válnak. Az albánok által jól ismert a nagyobb bűnügyi hálózatok működtetése, ami lehetővé tetszi számukra, hogy egy széleskörű üzleti struktúrát építsenek ki, amely magában foglalja a drogkereskedelmet, a fegyverkereskedelmet, a szexkereskedelmet, valamint illegális szerencsejátékokat is.

Az Albanian Boys hosszú távú célja, hogy Los Santosban egy olyan erős és jól szervezett hálózatot hozzon létre, amely elég sok bűnügyi tevékenységet lefed, miközben biztosítja a közösség védelmét és érdekeit. A mob bűnözői tevékenységei folyamatosan fejlődnek és változnak, és az IC történések során a továbbiakban kiemelt figyelmet kap a mob struktúrájának és befolyásának növelése.

 

hq720.jpg.9c0cb24ce3ebdc13b7fced091f5900a9.jpg.3455af9fdd01cd473a198481c9880822.jpg

OOC:

A frakció célja megteremteni egy realisztikus bűnszervezetet a szerveren, amit a szerver környezetéhez alakítottunk. Aki lát lehetőséget magában nyugodtan keressen fel engem privát üzenet formájában, hogy meghívást kapjon a frakció discord szerverére.

Kérjük többnyire komolyság motiválta játékosok közelítsenek minket meg, ezen felül mindenkit szívesen látunk a képességeitől függetlenül. Nem utolsó sorban a fókuszunk az egyén mögötti karakterfejlesztés, buzdítunk mindenkit, hogy törekedjenek ugyanerre. Kérdést vagy konstruktív kritikát felém fogalmazhatsz meg privát üzenetben. Kérjük ezektől tartsuk tisztán a témát.


Szerkesztve - Almighty
Link a megjegyzéshez
https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/975-albanian-boys/
Megosztás egyéb weboldalon

  • Válaszok 0
  • Létrehozva
  • Utolsó hozzászólás

Legaktívabb hozzászólók a témában

Népszerű napok

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.

Vendég
Válasz a témára...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Create New...