Kacsa Létrehozva: Október 12, 2024 Megosztás Létrehozva: Október 12, 2024 Neved: Kayden Wuying Mikor történt az eset: 2024.10.12. -- 21:45-től kezdődöen Szemtanúk nevei (Amennyiben vannak): Hailey Feng, Jade Wong, Jayce Xiong, Cody Rin Reportolt személyek nevei: Joaquin Ruiz, Eduardo Carrizales Szituáció kifejtése (Maximum 500 szó): A társaságunk (a szemtanúk) a mai este folyamán elment a Mongols által üzemeltetett bárba, bármiféle hátsószándék nélkül. A bárba lépés után nem több mint kettő perc telt el, innen indulnak az események. Fontos megemlíteni, hogy pár nappal ezelőtt történt egy összeszólalkozás a két csapat között egy másik szórakozóhelyen, aminek végül egy deputy vetett véget, fenyegetés és fizikai kontakt ekkor nem történt. Ma, a bárba lépés utáni harmadik percben Joaquin folytatta is ezt a szálat, innen kezdődik a lenti log részlet is. Szinte azonnal beleállt a karakterembe, ezt követően pedig tovább generálta a feszültséget, egyértelműen azzal a szándékkal, hogy verekedés legyen a szituáció kimenetele. A karaktere bedrogozva leütötte mind az én, mind pedig Jayce karakterét (habár drog hatására utaló jelet nem mutatott a karakteréről). Ezt követően Jade karaktere is kapott egy pofont tőle, aki felindulásból megdöntötte az egyik motort. Ekkor jön képbe Eduardo, aki kést rántva (időt nem hagyva a reakcióra) az éppen gépelő Jade-nek esett, megkéselte őt. A késelést követően a társaságunk lelépett a helyszínről, és egyenesen a kórházba mentünk a sérülések ellátásáért. Szabálysértés 1 (50 szó): Konfliktusban való részvétel szabályainak megszegése (14 nap) Játékosok, akik megszegték: Joaquin Ruiz, Eduardo Carrizales Játékosok, akik megszegték frakciója (Amennyiben van): Mongols Motorcycle Club Bizonyíték: https://streamable.com/y6h4ng Log: A verekedés kezdetéről nincsen visszamentés, az eset ezen részét a LOG egyértelműen bizonyítja. Spoiler [21:48:03] * Joaquin Ruiz elnéz a periférián megjelenő csajra, fintorog egyet Jaden. [21:48:05] * Ralph Venegas felnéz Cruzra és bólint neki. [21:48:05] * Ayden Hakimi felveszi véres trikóját. [21:48:10] Eduardo Carrizales mondja (Joaquin Ruiz felé): Ki van az auxon, Vice ? [21:48:15] * Jade Wong nem foglalkozik ezzel, fel se ismeri Ruizt. [21:48:28] Joaquin Ruiz mondja: Faszom tudja. [21:48:32] * Kayden Wuying Ruiz felé vet egy pillantást. [21:48:58] * Ayden Hakimi elveszi a dobozos italt, rá is nyomja egyből a fejére hogy lenyomja a sérülést. [21:49:02] * Freddy Cruz röhög. [21:49:05] * Mauricio Chavez felnéz a balján lévő poszterre. [21:49:10] * Cody Rin Kayden pillantását követi és rápillant a két motorosra. [21:49:14] Ayden Hakimi mondja: Kösz mégegyszer. [21:49:17] April Moore mondja (Oscar Molina felé): Az volt, igen! [21:49:18] * Joaquin Ruiz elengedi a Jade-s feszkót, nyomatja tovább a topogást. [21:49:26] * Ayden Hakimi felcsúszik Joaquin társaságába. [21:49:27] Mauricio Chavez mondja (Ralph Venegas felé): Lássuk Mr.Criminalt megkapod rajta gee ? [21:49:36] * Ayden Hakimi nyomja velük. [21:49:39] April Moore mondja (Oscar Molina felé): Csap nélküli is jó lesz. [21:50:04] * Joaquin Ruiz beengedi a körbe Aydent. [21:50:20] April Moore mondja (Oscar Molina felé): Jó lesz üvegben is, ne fáradj! [21:50:22] * Joaquin Ruiz ahogy átposztol, megpillantja Kaydent. [21:50:38] * Jade Wong türelmetlenül tipeg néhányat. [21:50:40] * Cesar Illescas int egyet Freddy irányába. [21:50:41] * Ayden Hakimi közben az egyik kezével tartja az arcán a hideg italosdobozt. [21:50:51] Ayden Hakimi mondja: Mióta boxolsz homie? [21:51:01] Joaquin Ruiz mondja: Mostantól. [21:51:04] Eduardo Carrizales mondja (Cesar Illescas felé): Kapd el a ritmust, esé. [21:51:04] April Moore mondja: Köszöntem! [21:51:09] * Joaquin Ruiz megindul Kayden felé döngő léptekkel. [21:51:13] Oscar Molina mondja (Jade Wong felé): Neked mit adhatok, huh? [21:51:17] Ayden Hakimi mondja: Nem baszol.- Úgy elvertél mintha egy MMA szupersztár lennél. [21:51:26] * April Moore elveszi a sört a pultról, és Quin mellé posztol vele. [21:51:27] * Kayden Wuying szemöldökét vonja fel, felnéz Ruiz személyére. [21:51:27] * Joaquin Ruiz lehajol Kayden mellé, elkapja a mellkasánál a pulóvert. [21:51:28] Jade Wong mondja (Oscar Molina felé): Öt darab sört szeretnék, üvegeset. [21:51:31] April Moore mondja: (()) [21:51:41] Joaquin Ruiz mondja: Itt most nem menti meg a segged, a deputy, seggfej. [21:51:42] * Hailey Feng pillant felé a férfira. [21:51:44] * Ayden Hakimi hirtelen hátra fordul. [21:51:45] Hailey Feng mondja: Hééé. [21:51:50] Hailey Feng mondja: Álljál le. [21:51:50] Jayce Xiong mondja: A te seggedet mentették meg. [21:51:51] * Freddy Cruz összehúzza szemöldökét, nézi mit csinál Ayden. [21:51:52] Kayden Wuying mondja: Adok egy fél másodpercet, hogy elengedj. [21:51:53] * Cody Rin pillant Ruiz-ra, majd feltolja magát. [21:52:00] * Jade Wong a zizegésekre hátranéz, egyből a csoportjához megy. [21:52:03] * Mauricio Chavez üti állát Eduardo felé. [21:52:06] * Joaquin Ruiz kicsit megrázza a tagon a pulóvert. [21:52:07] * Hailey Feng félig felül a kanapéról. [21:52:09] * April Moore szorongatja a sört, közben Quinn felé néz. [21:52:16] Hailey Feng mondja: Álljál le bazdmeg. [21:52:18] * Jade Wong elkapja hátulról Ruiz felsőjét megrántja. [21:52:20] * Mauricio Chavez nem válaszol, Zombie-ra bízza a választ. [21:52:21] Joaquin Ruiz mondja: De nagy pofád van, rohadék. [21:52:23] * Ayden Hakimi felposztol, távolságból figyel. [21:52:39] * Kayden Wuying kezével azonnal Ruiz kezére fog rá, ki is egyenesedik. Arcába áll bele. [21:52:40] * Ralph Venegas bólint egyet. [21:52:41] CHAT LOG: > Jade Wong ötvenkét kiló között mozog, idegből cselekszik. [21:52:41] April Moore mondja (Jade Wong felé): Hé csaj! Ne rángasd! [21:52:51] * Hailey Feng készenlétben félig áll már. [21:52:54] * Cody Rin pillant Jayce-re, bólint egyet. [21:52:55] * Joaquin Ruiz tolja az állát Kayden arcába, felszívja magát. [21:52:57] * Jayce Xiong felpattan a kanapéról. [21:53:01] Ayden Hakimi mondja: Shorty.- Ne üsd bele az orrod. [21:53:05] * Cody Rin feltolja magát. [21:53:06] * Bármi reakció hamár Jade megtépte rajta a mellényt? (( Jade Wong ))* [21:53:06] * April Moore megszokásból, a szituáció kedvéért a sört az üveg nyakánál fogja meg. [21:53:07] * Joaquin Ruiz le se szarja, hogy elkapták hátulról. [21:53:07] * Ayden Hakimi elrántja Jade-et Joaquintól. [21:53:11] Oscar Molina mondja: Faszt csinálsz ribanc? [21:53:15] * Hailey Feng felpattan a kanapéról. [21:53:16] * Jayce Xiong ökleit ropogtatja meg. [21:53:21] * Ralph Venegas feláll. [21:53:22] Oscar Molina mondja: Most ez komoly, huh? [21:53:31] * Jade Wong húzódik a tag felé aki elrántotta. [21:53:31] * Kayden Wuying fapofával nézi az előtte lévő tagot. [21:53:36] Kayden Wuying mondja: Nem unalmas számodra? [21:53:41] Joaquin Ruiz mondja: Na gyere, ha ott akkora pofád volt. [21:53:41] * Jade Wong fordul ki April felé. [21:53:46] Ayden Hakimi mondja: Ezt hagy játszák le a srácok, ribancok ne üssék bele az orrukat./Jade felé/. [21:53:46] * Joaquin Ruiz elengedi a tagot, lép hátra egyet. [21:53:50] Jade Wong mondja (April Moore felé): Fogd be, ribanc. [21:53:56] Kayden Wuying mondja: Ha valamit akarsz, akkor kint megtalálsz. [21:54:03] Oscar Molina mondja (Jade Wong felé): Ki a kurva anyádnak pofázol? [21:54:04] April Moore mondja (Jade Wong felé): Ezzel a szájjal csókolod édes anyád, kislány? [21:54:04] Hailey Feng kiáltja: Kit ribancozol ha? [21:54:05] Zipan Alvarez mondja: Héhé, szépen! [21:54:06] * Eduardo Carrizales Kayden útjába áll. [21:54:09] Eduardo Carrizales mondja: Maradj a seggeden, gee. [21:54:10] Joaquin Ruiz mondja: A betonra fagyjon inkább a véred? [21:54:17] Kayden Wuying mondja: Megnézzük? [21:54:22] Kayden Wuying mondja: Nah, menjünk ki. Üssünk össze. [21:54:23] Oscar Molina mondja (Jade Wong felé): Na takarodj ki mert lebaszok olyat hogy felnyalod a betont. [21:54:24] Jayce Xiong mondja: Derítsük ki, ja? [21:54:24] * Jade Wong rázza le magáról Aydent, a lány arcába lépne be, ha engedik. [21:54:33] * Hailey Feng löki félre Kay-t. [21:54:38] Ralph Venegas mondja [halkan]: Carri Nem gondoltam, hogy ma este még pár chinket is kikell ütnöm, foo. [21:54:39] April Moore mondja: Gyere pillangó! [21:54:40] * Ayden Hakimi baszogtatja közben Oscar oldalát barátiasan. [21:54:43] Ralph Venegas mondja [halkan] (Eduardo Carrizales felé): Nem gondoltam, hogy ma este még pár chinket is kikell ütnöm, foo. [21:54:45] * Joaquin Ruiz nem vár egy percet sem, belever Kayden arcába. [21:54:49] Hailey Feng mondja: Mivan ha? [21:54:54] * Zipan Alvarez beáll a csajok közé. [21:54:56] Zipan Alvarez mondja: Haló! [21:54:56] * Jade Wong nem cselekszik, csak komolyan beszélget a lánnyal. [21:54:58] Eduardo Carrizales mondja [halkan] (Ralph Venegas felé): Azt hiszik, uralják a környéket. [21:55:02] April Moore mondja: Jajj vagytok még? [21:55:02] Zipan Alvarez mondja: Itt befejezni! [21:55:04] Ayden Hakimi mondja: Ez is úgy fog kinézni a végén mint én. /Oscar felé röhögve/. [21:55:06] Joaquin Ruiz kiáltja: Ezt tedd zsebre, seggarc. [21:55:10] April Moore mondja: Megkértelek, hogy ne rángasd a pasim. [21:55:12] Hailey Feng mondja: Ki vagy te itt hogy ribancozol? [21:55:15] CHAT LOG: > Zipan Alvarez egy testes, magas, túlsúlyos csóka. [21:55:15] Jade Wong mondja: Nem tudod kivel beszélsz. Te esetleg itt mindenki használt ribanca vagy. [21:55:16] Eduardo Carrizales mondja [halkan] (Ralph Venegas felé): Nem tudják, hogy a chicano vér az ilyet köcsögöktől forr. [21:55:20] * Ayden Hakimi közben tartja a fején a hideg üdítőt a baráti box után. [21:55:20] * Kayden Wuying hátrál egy lépést Ruiz lépésére, arcára fog rá. Kayden azonnal ellentámadást indít, a srác arcának esik neki. [21:55:33] April Moore mondja: A barátnőd ribancozott. [21:55:44] Zipan Alvarez mondja: Igyátok meg az italt, aztán tünés. [21:55:46] * Joaquin Ruiz felszalad a tagra. [21:55:53] Hailey Feng mondja: Faszt érdekel, te nem beszélsz ebbe bele k? [21:56:00] Oscar Molina mondja: Basszad szét! [21:56:00] * April Moore csuklóját átfordítja a sörös üvegen, bevetésre készre. [21:56:02] Jade Wong mondja: (CHN) Cup' ejts meg egy telefont. [21:56:08] * Ayden Hakimi hátrál. [21:56:18] Freddy Cruz mondja: PHÁHÁÁÁ! [21:56:20] Oscar Molina mondja: Damn.. Azta kurva. [21:56:20] * Ralph Venegas hangosan nevetni kezd. [21:56:24] * Freddy Cruz hangosan röhög. [21:56:25] * Joaquin Ruiz kicsit megtántorodik az ütésektől. [21:56:27] Ralph Venegas mondja: Ha haa! Foo meg is harapta a földet! [21:56:37] Eduardo Carrizales mondja: Szar emberrel húztál ujjat, foolio. [21:56:38] * Kayce Walker sóhajt, megrázza fejét. [21:56:44] April Moore mondja (Jade Wong felé): Engem nem érdekel a szarotok, nem szívlelem a hátulról támadást. [21:56:56] Joaquin Ruiz kiáltja: Na gyere seggfej. [21:57:19] * Joaquin Ruiz leteszi a colorját a motorjára. [21:57:20] Ralph Venegas mondja: Hol a homie? [21:57:21] Freddy Cruz mondja: Homie merre lett? [21:57:24] Ayden Hakimi mondja: Rakok egy ezrest a srácotokra. [21:57:26] * Ayden Hakimi röhög. [21:57:34] Ayden Hakimi mondja: Mik az oddsok? [21:57:39] * Zipan Alvarez bólint párat. [21:57:41] Zipan Alvarez mondja: Az biztos. [21:57:45] Hailey Feng mondja: Istenem. [21:57:50] Jayce Xiong mondja: Hagy nyomják le. [21:57:57] * Kayden Wuying Ruiz személyével áll fel szembe, várja tőle a lépést. [21:58:03] * Joaquin Ruiz felszalad a tagra, nem kíméli a fejét. [21:58:06] Ayden Hakimi mondja: Simán, hát látod hogy lerendezett engem is. [21:58:50] Ayden Hakimi mondja: Shiid.- Mondtam ez az ember. [21:58:54] Ayden Hakimi mondja: Egy kibaszott állat. [21:58:55] Oscar Molina mondja (Ayden Hakimi felé): Mondtam holmes. [21:58:56] * Joaquin Ruiz kicsit megtántorodik, megindul a tagok felé. [21:59:00] Ayden Hakimi mondja: Engem is megvert. [21:59:05] Ayden Hakimi mondja: De őt felzabálta. [21:59:06] Ralph Venegas mondja: Homie tényleg megharapta a földet. Ha haa! Kibaszott chinkek, dog. [21:59:09] Joaquin Ruiz mondja: Még valamelyik seggarcnak nagy a pofája még? [21:59:17] * Joaquin Ruiz köp egy véreset a földre. [21:59:17] Zipan Alvarez mondja: Kaparjátok össze a haverotokat. [21:59:17] * Jade Wong teljesen magabiztosan lépked ki Kaydenhez. [21:59:19] Ayden Hakimi mondja: Azért barátiban óvatosabb volt. [21:59:34] Eduardo Carrizales mondja (Jayce Xiong felé): És utána húzzatok a faszomba. [21:59:34] * Hailey Feng legugol, segíti fel Kay-t. [21:59:37] Jade Wong mondja: Mosdasd fel Cup. [21:59:38] Jayce Xiong mondja: Nagy vagy huh? [21:59:39] * Joaquin Ruiz löki az állát Jayce-ék felé. [21:59:40] * April Moore vérbeforgó szemmel csekkolja a két nőt a placcon. [21:59:47] Joaquin Ruiz mondja: Gyere te is, szétkapom azt a buzi fejedet. [21:59:48] * Jayce Xiong ökleit ropogtatja meg. [21:59:57] * Hailey Feng benyúl Kay hóna alá. [21:59:59] * Jayce Xiong rászalad Joaquinre. [22:00:11] * Joaquin Ruiz szétveri a tagot, veri ahol éri. [22:00:12] * Kayden Wuying fogja a segítséget, feltápászkodik. Köp egy nagyobb adag vért. [22:00:14] Cody Rin mondja: Bassza meg. *Orra alatt motyogja.* [22:00:26] Freddy Cruz mondja: HÁÁÁÁ! [22:00:27] Ralph Venegas mondja: Az a nigga táskával ugrott b- [22:00:30] Mauricio Chavez mondja: Kár hogy nem lehet fogadni... [22:00:31] * April Moore a sörös üveget ismét stabilan, a száránál fogja meg. [22:00:31] Hailey Feng mondja [halkan]: Gyere elmegyünk innen. [22:00:31] * Joaquin Ruiz belerúg a tagba még a földön. [22:00:33] Eduardo Carrizales mondja: PFÁÁÁÁ. [22:00:37] Ralph Venegas mondja: Phahha! Foo ez két ütés volt! [22:00:38] Ayden Hakimi mondja: Shiid.- [22:00:43] Joaquin Ruiz kiáltja: még valaki? [22:00:44] Zipan Alvarez kiáltja: Verhetetlen a VP! [22:00:54] * Cody Rin leguggol Jayce mell. [22:02:04] * Hailey Feng segíti be az autóba. [22:02:15] * Kayden Wuying fogadja továbbra is a segítséget. [22:02:21] Kayden Wuying mondja: Hozd már a többieket is. [22:04:26] * Hailey Feng ráfog Jade-re, elkezd vele futni az autó felé. [22:04:38] Ayden Hakimi mondja: Shiid. [22:04:39] * Jade Wong tántorog Hailey felé. [22:04:49] * Eduardo Carrizales Jade vérét nyalja le a pengéről, zsebében temeti el aztán. [22:04:51] Joaquin Ruiz mondja: Lépjetek arrébb, még elüt a fasz. [22:04:51] * Hailey Feng segíti be az autóba. 6 Link a megjegyzéshez https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/852-kayden-wuying-joaquin-ruiz-eduardo-carrizales/ Megosztás egyéb weboldalon További megosztási lehetőségek...
-Erik- Létrehozva: Október 13, 2024 Megosztás Létrehozva: Október 13, 2024 (szerkesztve) Sziasztok! Mint a Mongols MC Sgt-je, egyik ooc vezetője és az rp-n résztvevő fél írok ide: 1: 3 órával ezelőtt, Kacsa írta: egyértelműen azzal a szándékkal, hogy verekedés legyen a szituáció kimenetele. Egy másodpercig sem volt gondotok ezzel az rp szituációval, sőt még ooc meg is lettetek kérdezve, hogy mehet-e a scriptes verekedés? Erre ti kértétek is, hogy kint verekedjetek ne bent. Számomra érthetetlen, hogy miért az rp végtével lett ez csak probléma. Véleményem szerint nem értünk el a halálos konfliktusig, illetve indokolt volt a bárunkban, hogy beléd kötött a tag. Joaquin Ruiz-nak előzőleges szituációból adódó problémája volt a karaktereddel akit fel is ismert, ezek után ő egy személyben kezdett el a karaktereddel balhézni, minden más mongol tag csak figyelte az eseményeket a bárban. Szerintem a saját bárunkban nem egy frakció szintű támadást hajtottunk végre ellenetek ezzel az 1v1-re való kihívással. Nem gondolnám reálisnak, hogy az ilyesfajta rp-ket a szabályzatban meg szeretnék tiltani amennyiben "fiatal" a frakció. 2: 3 órával ezelőtt, Kacsa írta: Fontos megemlíteni, hogy pár nappal ezelőtt történt egy összeszólalkozás a két csapat között egy másik szórakozóhelyen, aminek végül egy deputy vetett véget, fenyegetés és fizikai kontakt ekkor nem történt. Ma, a bárba lépés utáni harmadik percben Joaquin folytatta is ezt a szálat, innen kezdődik a lenti log részlet is Azok után, hogy egy ilyen konfliktus alakult ki a 2 társaság között a napokban, szerintem egyértelmű következményekkel jár, ha megjelensz az adott szervezet bárjában. 3: 3 órával ezelőtt, Kacsa írta: Ekkor jön képbe Eduardo, aki kést rántva (időt nem hagyva a reakcióra) az éppen gépelő Jade-nek esett, megkéselte őt. Eduardo cselekedete egyértelműen látszik a videón: Annak ellenére, hogy a szabályzat egyértelműen kimondja, hogy nem indokolt az elővételhez rp, Eduardo mégis le rp-zte az elővételt és a "látható" cselekedetét is, mely szintén nem lett volna kötelező, hiszen a /me a nem látható cselekedetek leírására szolgál. Le rp-zte, hogy mit fog tenni, elővette a kést és szép lassan oda sétált, majd 1-et belé szúrt, ahogyan az az rp-n is látszik: [22:03:18] * Jade Wong sírva ront az első motorhoz, meglöki a másik motor felé. [22:03:21] Joaquin Ruiz mondja: Legközelebb meggondoljátok, kibe álltok bele. [22:03:35] Oscar Molina mondja (Jade Wong felé): Mi a faszomat csinálsz? [22:03:36] * Eduardo Carrizales kést kap elő, Jade hasába szúrja. [22:03:45] Ralph Venegas mondja: Ouhh! [22:03:51] * Eduardo Carrizales kirántja Jadeből, lök rajta egyet. [22:03:55] Oscar Molina mondja: Azta kurva.. [22:03:58] * Eduardo Carrizales pofán köpi Ezek a sorok hiányoznak az általad beküldött Log-ból. 4: 3 órával ezelőtt, Kacsa írta: A karaktere bedrogozva leütötte mind az én, mind pedig Jayce karakterét (habár drog hatására utaló jelet nem mutatott a karakteréről). A drogok nagy részét nem az rp előtt, hanem 11.-e este fogyasztotta, ezért volt magas a hp-ja és ütött erőset. Valóban fogyasztott tudtom szerint talán 1-2 grammot a tegnapi (12.-e) este folyamán, ám ekkora mennyiségű speed-nek, azon kívül, hogy felpörget nem gondolom, hogy különösebben látható jelét kellett volna adnia. Mint azt láthattátok agresszív volt. Nem ad okot mg-re azzal, hogy ezt egy do-ba elétek tárja, hogy drogot fogyasztott, ezért agresszív. Végszó: Szerintem minden felmerült kérdést és szabályszegési felvetést sikerült megválaszolnom. Mi örültünk ennek az rp-nek és úgy rp-ztünk az este további részében, hogy várni fogjuk a következményeket. A bizonyítékokat eltűntettük, a vérfoltokat felmostuk, és meg is beszéltük, hogy ennek biztosan következménye lesz. Álmunkban sem gondoltuk, hogy ez az Rp szituáció nektek rossz élény volt annyira, hogy PK-t nyissatok. Az egész esemény 1. másodpercétől az utolsóig videóra volt rögzítve, melyet az általam megosztott élményvideóban használtam fel, ezután a nyersanyagokat töröltem. A holnapi nap folyamán megpróbálom az egész nyersanyagot visszaállítani, és rendelkezésre bocsájtom. Szerkesztve Október 13, 2024 - Eik kiegészítve 1 1 Link a megjegyzéshez https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/852-kayden-wuying-joaquin-ruiz-eduardo-carrizales/#findComment-3042 Megosztás egyéb weboldalon További megosztási lehetőségek...
Kacsa Létrehozva: Október 13, 2024 Author Megosztás Létrehozva: Október 13, 2024 27 perce, Eik írta: Számomra érthetetlen, hogy miért az rp végtével lett ez csak probléma. A szabályzat első pontja ( alapvető udvariasság ) szerint: 27 perce, Eik írta: Véleményem szerint nem értünk el a halálos konfliktusig, illetve indokolt volt a bárunkban, hogy beléd kötött a tag. Nem gondolnám reálisnak, hogy az ilyesfajta rp-ket a szabályzatban meg szeretnék tiltani amennyiben "fiatal" a frakció. A szabályzat nem csak a halálos konfliktusra vonatkozik, az első pont alapján olyan konfliktusok is ide tartoznak, ahol még nem történt maradandó sérülés. 29 perce, Eik írta: Azok után, hogy egy ilyen konfliktus alakult ki a 2 társaság között a napokban, szerintem egyértelmű következményekkel jár, ha megjelensz az adott szervezet bárjában. Se IC és se OOC nem tudtunk arról, hogy kinek a tulajdonában áll maga a helység. Szimplán szerepjátékozni mentünk oda. 31 perce, Eik írta: Eduardo cselekedete egyértelműen látszik a videón: Le rp-zte, hogy mit fog tenni, elővette a kést és szép lassan oda sétált, majd 1-et belé szúrt, ahogyan azt rpzte is: Eduardo a /me során azonnal eldöntötte Jade sorsát, hogy hason szúrta. Ezzel esélyt se adva számára, hogy bármi lépést tegyen ellene. 35 perce, Eik írta: A drogok nagy részét nem az rp előtt, hanem 11.-e este fogyasztotta, ezért volt magas a hp-ja és ütött erőset. Valóban fogyasztott tudtom szerint talán 1-2 gramot a tegnapi (12.-e) este folyamán, ám ekkora mennyiségű speed-nek, azon kívül, hogy felpörget nem gondolom, hogy különösebben látható jelét kellett volna adnia. Mint azt láthattátok agresszív volt. Nem ad okot mg-re azzal, hogy ezt egy do-ba elétek tárja, hogy drogot fogyasztott, ezért agresszív. Ilyen alapon semmit sem kellene RP-zni a karakterekkel kapcsolatban, hiszen minden adhatna MG-re indokot. A speed (metamfetamin) hatására vonatkozóan: "Kisebb dózisok rendszerint euforikus érzéseket váltanak ki, emellett megfigyelhető az éberség, a tettrekészség növekedése, a környezeti ingerekre való nagyobb érzékenység, az előzetes unalom vagy fáradtság elenyészése, a jó hangulat. Hosszan tartó (több napos) használat esetén gyakoribbak a negatív reakciók: félelem, paranoid gondolatok, nyugtalanság, ingerültség, irracionális viselkedés, torzult látás, remegés, rosszullét, fejfájás, koncentrációs zavarok, szédülés, erős szívdobogás, szorongás, mellkasi fájdalmak, hidegrázás, székrekedés vagy más emésztési zavarok." Mint ahogy említetted, itt már több napos használatról beszélhetünk, ami a fent leírtak alapján már jól kivehető lett volna. 3 2 Link a megjegyzéshez https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/852-kayden-wuying-joaquin-ruiz-eduardo-carrizales/#findComment-3043 Megosztás egyéb weboldalon További megosztási lehetőségek...
-Erik- Létrehozva: Október 13, 2024 Megosztás Létrehozva: Október 13, 2024 (szerkesztve) 43 perce, Kacsa írta: A szabályzat első pontja ( alapvető udvariasság ) szerint: Mint ahogy azt említettem meg lettetek kérdezve ooc, mégis azt mondtátok mehet. Kérlek szépen meg sem próbáltatok velünk ezt megoldani, pedig lett volna rá alkalmatok már az rp legelején, mikor ooc kérdeztük tőletek. Tőlünk az rp után is volt megkeresés felétek, hogy miként dokumentáljuk ezt a konfliktust, és egy elég arrogáns választ kaptunk, hogy ti nem is értitek ezt a kérdést. 43 perce, Kacsa írta: A szabályzat nem csak a halálos konfliktusra vonatkozik, az első pont alapján olyan konfliktusok is ide tartoznak, ahol még nem történt maradandó sérülés. Ugyan úgy tartom magam ahhoz, amit az első hsz-ban leírtam erre. 43 perce, Kacsa írta: Se IC és se OOC nem tudtunk arról, hogy kinek a tulajdonában áll maga a helység. Szimplán szerepjátékozni mentünk oda. Meg is történt, szerepjáték alakult ki. Attól, hogy nem tudod, hogy kié a hely, a következmények ugyan úgy meglesznek. 43 perce, Kacsa írta: Eduardo a /me során azonnal eldöntötte Jade sorsát, hogy hason szúrta. Ezzel esélyt se adva számára, hogy bármi lépést tegyen ellene. Nem hiszem, hogy egy nő, aki éppen bőg és azzal foglalkozik, hogy a motorokat döntse fel, tudott volna bármit kezdeni egy férfival aki késszúrást indított a hasa felé. 43 perce, Kacsa írta: Ilyen alapon semmit sem kellene RP-zni a karakterekkel kapcsolatban, hiszen minden adhatna MG-re indokot. Ezt kissé úgy érzem kiforgatod a szavaimat. Több szerveren is létezik olyan szabálypont mint pl: Másik játékos MG-re való buzdítása. Ez alatt érthetjük azokat a nem látható cselekvéseket és történéseket (/me és /do), amiket a többi játékos amúgy nem tudna érzékelni (gondolat, szaglás, látás, ízlelés, tapintás, hallás), illetve a múltbéli történések konkretizált és elvont említése, amennyiben az közvetlenül befolyásolná a szerepjáték szituációt. Igaz a szerveren ez a szabálypont nem létezik, ám teljes mértékben érthető, ha valaki hű ehhez a gondolatmenethez. 43 perce, Kacsa írta: Mint ahogy említetted, itt már több napos használatról beszélhetünk, ami a fent leírtak alapján már jól kivehető lett volna. A karaktere nem függő, a tegnapi nap volt az első, hogy felszívott 1-2 grammot, és a mai nap volt a második. (de abban sem vagyok biztos, hogy mai nap fogyasztott) Valamint szerintem nem beszélhetünk "hosszan tartó, több napos fogyasztás"-ról a 2. alkalommal felszívott 1-2g speed után. A szerveren scriptesen jelzi is, hogy milyen mellékhatásai vannak miután beüt az anyag, hosszas fogyasztás után a script is ad jelet, hogy hogyan alakítsd a karakteredet. Szerkesztve Október 13, 2024 - Eik bővítve 1 Link a megjegyzéshez https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/852-kayden-wuying-joaquin-ruiz-eduardo-carrizales/#findComment-3044 Megosztás egyéb weboldalon További megosztási lehetőségek...
Kacsa Létrehozva: Október 13, 2024 Author Megosztás Létrehozva: Október 13, 2024 1 órája, Eik írta: Kérlek szépen meg sem próbáltatok velünk ezt megoldani, pedig lett volna rá alkalmatok már az rp legelején, mikor ooc kérdeztük tőletek. Az OOC kérdésetek közel sem erre irányult, csak a verekedés hogyanjára. Nem állítottuk meg az RP-t az előző hsz-emben leírtak alapján + amennyiben jogtalannak minősülne a panasz, akkor lehessen folytatni a szálat. 1 órája, Eik írta: Meg is történt, szerepjáték alakult ki. Attól, hogy nem tudod, hogy kié a hely, a következmények ugyan úgy meglesznek. Következmények természetesen mindig vannak, szimplán arra a megjegyzésre reagáltam, miszerint egyértelműen tudnunk kellett volna, hogy ez "mivel jár". 1 órája, Eik írta: Nem hiszem, hogy egy nő, aki éppen bőg és azzal foglalkozik, hogy a motorokat döntse fel, tudott volna bármit kezdeni egy férfival aki késszúrást indított a hasa felé. Egy nő aki éppen bőg ugyanúgy rendelkezik ösztönökkel és periférikus látással, így megpróbálhatott volna elszaladni. Csak hát erre már esélyt nem adtatok az éppen gépelő Jade-nek. A drogos/fiktív szabálypontod részére pedig annyit reagálnék, hogy a drogoknak van szemmel látható hatása az embereken, akár viselkedés, akár verejtékezés, pupillák terén is. (Ezzel kapcsolatban millió meg egy forrás van az interneten, mindössze 5 perc kutatómunkába kerül utánajárni) Szimplán elhanyagolta Joaquin azt a szerepjátékot amit a drogfogyasztás megkövetelne. Bár nem mondjátok/tudjátok kimondani pontosan, hogy mennyi drogot fogyasztott Joaquin, a verekedés közbeni csökkentett hp vesztés és lényegesen megnövekedett scriptes erőből (ezek a videótokban is tisztán látszanak) lehet következtetni arra, hogy itt nem csak 1-1 gramról van szó. Abban pedig egészen biztos lehetsz, hogy a sorozatos droghasználatnak nem csak egy kis "felpörgés" a hatása. A továbbiakban nem áll módomban reagálni a hozzászólásokra, szerintem elég egyértelműen ki lett fejtve a szituáció. Amennyiben a bíráló adminnak kérdése van az esettel kapcsolatban természetesen állok elébe, ezt leszámítva várom a bírálatot. 4 Link a megjegyzéshez https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/852-kayden-wuying-joaquin-ruiz-eduardo-carrizales/#findComment-3045 Megosztás egyéb weboldalon További megosztási lehetőségek...
Vince Létrehozva: Október 13, 2024 Megosztás Létrehozva: Október 13, 2024 Az én karakterem Joaquin, egyedül a kábszeres részéhez szeretnék hozzáfűzni bármit is, minden mással megvárom a bíráló admin esetleges kérdéseit. Egyetlen egy alacsony minőségű speedet fogyasztott a karakterem az este, illetve azt megelőző este kb 3-at. Az alaptalan meggyőződéseddel ellentétben, miszerint "Szimplán elhanyagolta Joaquin azt a szerepjátékot amit a drogfogyasztás megkövetelne. ", természetesen megvoltak a jelei, amit végig RP-ztem, esetleg előfordulhatott, hogy ti ezt már nem láttátok, ugyanis ahogy le is írtad, rögtön ment a karaktereitekre Ruiz, de mi már órákat RPztünk előtte ott. Megvolt a pupilla kitágulása és a melegség érzés is, nem véletlenül volt napszemüveg rajta, és a colorja alól is le volt véve a póló, emellett nem véletlenül kereste a balhét olyan aggreszívan és táncolt előtte folyamatosan az alapvetően introvertált karakterem. A továbbiakban megvárom az adminok kérdéseit hozzád hasonlóan. 2 Link a megjegyzéshez https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/852-kayden-wuying-joaquin-ruiz-eduardo-carrizales/#findComment-3048 Megosztás egyéb weboldalon További megosztási lehetőségek...
Racer Létrehozva: Október 13, 2024 Megosztás Létrehozva: Október 13, 2024 11 órával ezelőtt, Kacsa írta: Eduardo a /me során azonnal eldöntötte Jade sorsát, hogy hason szúrta. Ezzel esélyt se adva számára, hogy bármi lépést tegyen ellene. Nem akartam beleszólni, de pár hete történt egy eset velem meg egy másik karakteremen, ahol egy emberke átugrott egy motoron és csavarhúzot fogot a nyakamhoz. Erre admint hívtam és az admin úgy döntött, hogy helyesen cselekedett. Másik indokom meg természetesen, nincs hogy védekezzen ez ellen egy olyan lány karakter aki épp bőg, könnyei elmossák a látását is. Mondanám, hogy csatolok egy olyan rl videót, ahol 5 mp alatt több mint 10x megszúrnak egy embert a nyilt utcán, de szerintem fölösleges. Link a megjegyzéshez https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/852-kayden-wuying-joaquin-ruiz-eduardo-carrizales/#findComment-3054 Megosztás egyéb weboldalon További megosztási lehetőségek...
Racer Létrehozva: Október 13, 2024 Megosztás Létrehozva: Október 13, 2024 2 perce, Racer írta: Nem akartam beleszólni, de pár hete történt egy eset velem meg egy másik karakteremen, ahol egy emberke átugrott egy motoron és csavarhúzot fogot a nyakamhoz. Erre admint hívtam és az admin úgy döntött, hogy helyesen cselekedett. Másik indokom meg természetesen, nincs hogy védekezzen ez ellen egy olyan lány karakter aki épp bőg, könnyei elmossák a látását is. Mondanám, hogy csatolok egy olyan rl videót, ahol 5 mp alatt több mint 10x megszúrnak egy embert a nyilt utcán, de szerintem fölösleges. Megértettem volna, ha problémáznátok akkor, ha animig szúrkáltam volna… Karakterem vissza se ütött/szólt amiután egy pofont kapott a szúrás után, ezek mellett a karakterem drog befolyása alatt is volt. Ezt dokumentáltam, /ame ba és /me ben is. Várom a bíráló admin válaszát. Link a megjegyzéshez https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/852-kayden-wuying-joaquin-ruiz-eduardo-carrizales/#findComment-3055 Megosztás egyéb weboldalon További megosztási lehetőségek...
The Risktaker Létrehozva: Október 13, 2024 Megosztás Létrehozva: Október 13, 2024 Heló. A témát most lezárom és átolvasom, feloldom, ha kérdésem van. Link a megjegyzéshez https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/852-kayden-wuying-joaquin-ruiz-eduardo-carrizales/#findComment-3056 Megosztás egyéb weboldalon További megosztási lehetőségek...
The Risktaker Létrehozva: Október 13, 2024 Megosztás Létrehozva: Október 13, 2024 (szerkesztve) Kayden és Joaquin konfliktusa nem minősül frakció konfliktusnak, ez egy személyes konfliktus volt, aminek az eszkalációjában nem véltem felfedezni kivetnivalót. Ennek értelmében Joaquin nem szegett szabályt. Jade megszúrása azonban felesleges volt. A motorok rongálása habár egy komoly inzultus egy MC számára, a szituációt tekintve ez nem volt elég ahhoz, hogy életveszélyes szúrást ejts egy kislányon, aki egyébként semmi veszélyt nem jelentett akkor. Továbbá a megszúrást illető /me-vel Eduardo egyértelműen ráerőltette a szerepjátékát Jade-re, ez kimeríti a Powergaming szabálypontot. A szúrást így tekintsétek meg nem történtnek. Idézet [22:03:36] * Eduardo Carrizales kést kap elő, Jade hasába szúrja. A cselekvés kivitelezéséért Eduardo Carrizalest 30 perc AdminJailben részesítem Gyenge Helyzetkezelés, Powergaming indokkal. A konfliktust a szúrás nélkül folytathatjátok. Szerkesztve Október 13, 2024 - The Risktaker 4 2 Link a megjegyzéshez https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/852-kayden-wuying-joaquin-ruiz-eduardo-carrizales/#findComment-3057 Megosztás egyéb weboldalon További megosztási lehetőségek...
Recommended Posts