Jump to content

Recommended Posts

nyvnvTh.png

Staff Update

2024 Október

KÖSZÖNTŐ

 

Sziasztok!

Örülünk, hogy közösen magunk mögött tudhatjuk az előző hónapot és egy újat ünnepeljünk, az Októbert!
Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki aktívan részt vett a közösségi eseményeken, frakciókban, valamint a különböző szerepjáték szituációkban. Bízunk benne, hogy az eddigiek során még jobban megismerhettétek a játékmódot és a szerver nyújtotta lehetőségeket. Az ilyen élmények erősítik a közösséget, és ez az, amiért érdemes tovább építeni a szervert.

Jelenleg is készítés alatt áll egy videósorozat, amely a szerver rendszereit, lehetőségeit mutatja be egyszerűen, érthetően.
Aki még nem tette volna meg, az kövesse be a Facebook oldalunkat, hogy mindig naprakészek legyetek.

FEJLESZTÉSEK,
ÚJDONSÁGOK

A névnek köszönhetően minden hónapban rendszeresen fognak újdonságok, frissítések érkezni.

Az új frissítéseket megpróbáljuk a lehető leggyorsabban berakni, viszont sokszor kénytelenek vagyunk csúsztatni az élesítést.
Csak hogy egy kis betekintést adjunk: az anyaszerverre már néhány napja bekerült a telefonrendszer. A bekerülés óta legalább ötször lett rá javítás kiadva, mert nem működtek megfelelően a funkciói. A rendszer már le van fordítva, viszont így minden bugfix után újra kell fordítanunk bizonyos részeit. A holnapi nap folyamán a Facebook oldalunkra rakunk ki bővebb információt erről.

A 3.7-es Update-el kapcsolatos összes információt itt találjátok:

FRAKCIÓ PÁLYÁZAT

Szeretnénk felhívni a figyelmeteket a pályázható legális frakciókra!
Mindhárom frakció kulcsfontosságú szerepet játszik a város életében, komoly kihívásokkal és izgalmas lehetőségekkel várja új vezetőit!

  • Los Santos Police Department
  • University of Los Santos
  • Los Santos City Government

fQCLKdT.png
kY2vCCa.png
qjjDrm5.png
 

 

HAVI STATISZTIKÁK

Az előző hónapban a csapatunk válaszolt:

 
830
REPORT
1,337
SEGÍTSÉGKÉRÉS
688
JELENTKEZÉS

 

 

Staff ELŐLÉPTETÉSEK

 

Ebben a hónapban szeretnénk elismerni az alábbi munkatársakat, akik előrelépést értek el a Staff csapaton belül:

Ki89
Mitto Előléptetve
Game Admin Lvl. 2-re
Ki89
light Előléptetve
Game Admin Lvl. 2-re
Boody
Ghost Előléptetve
Game Admin Lvl. 1-re
Demia
dravenxElőléptetve
Game Admin Lvl. 1-re
eris
prosky Előléptetve
Game Admin Lvl. 1-re
SlymeLyfe1090
Krisz Előléptetve
Game Admin Lvl. 1-re
SlymeLyfe1090
csárli Előléptetve
Game Admin Lvl. 1-re
SlymeLyfe1090
delux Előléptetve
Game Admin Lvl. 1-re
ThePlod
echo Előléptetve
Trial Admin-ra
Akio
milantm Előléptetve
Support-nak
Shvd
pydon Előléptetve
Support-nak
Caramel
Kavicska Előléptetve
Support-nak
reallyrich
atyreek Előléptetve
Support-nak

 

Gratulálunk mindenkinek, aki előléptetésben részesült, és köszönjük az eddig belefektetett munkátokat. Üdvözöljük az új csapattagokat is, izgatottan várjuk, hogy ti is sikeresen beilleszkedjetek csapatunkba!

Legyen rémisztő Októberetek!

  • Tetszik 12
  • Taps 2
Link a megjegyzéshez
https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/764-staff-update-2024-okt%C3%B3ber/
Megosztás egyéb weboldalon

  • Válaszok 4
  • Létrehozva
  • Utolsó hozzászólás

Legaktívabb hozzászólók a témában

Népszerű napok

  • marvar unpinned and unfeatured a témát

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.

Vendég
Válasz a témára...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


×
×
  • Create New...