Jump to content

Recommended Posts

Neved: Dushane Sutherland

Mikor történt az eset: 09.14 20:30 környékén

Szemtanúk nevei amennyiben vannak: Nathan Griffiths, Taylor Hayes @Csuki @Taylor

Reportolt személyek neve: Kevin Delvalle, Phil Orellana

Szituáció kifejtése: Az ügy úgy indult, hogy fiatalkorú személyek (Kevin Delvalle és egy másik srác) bejöttek a kaszinóba játszani, ahol a biztonsági személyzet egy kis idő után igazoltatni próbálta. Az igazoltatásból szóváltás lett, aminek következtében a biztonságiak megkísérelték kivezetni Kevint a kaszinóból. Az ajtóban állva már a kivezetés utolsó mozzanatai zajlottak, Nathan volt az őr aki kivezette és éppen a vállánál fogva próbálta kivezetni, a sztorihoz hozzátartozik, hogy Kevin még fiatalkorú 15-17 év között valahol, Nathan pedig egy 32 éves képzett biztonsági őr. Ezután Kevin "erőt demonstrált" és arcon vágta Nathant miközben épp ki lett volna vezetve. Kevin úgy hagyta el a kaszinót, hogy egy Y-nal kiment belőle és elfutott. Tehát semmi esély nem volt reagálni. A videón továbbá az is megfigyelhető, hogy a piros pulcsiban lévő társa, már valószínű tudta mi fog következni és előre helyezkedett az ajtóhoz.

Erről szól az első videó.

A második videóban pedig az látszik, ahol nem tudni milyen megbeszélés alapján egy autó jött értük amivel épp elhajtottak. Valamint az is látszik rajta, hogy equipelve volt a sokkolóm, viszont a weapon wheel-ben ennek ellenére mégsem volt benne, és nem tudtam lesokkolni, ennek köszönhetően el is menekültek. 

 

A vád MG lenne elsősorban, az autós jelenet miatt, de az első videón tanúsított script kihasználás azaz interiorból "kiszökés" sem volt éppen fair, RP szempontjából. 

Játékosok akik megszegték: Kevin Delvalle, Phil Orellana

Bizonyíték: 

 

 

Szerkesztve - maczko
  • Tetszik 3
Link a megjegyzéshez
https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/565-dushane-sutherland-kevin-delvalle-phil-orellana/
Megosztás egyéb weboldalon

Sziasztok. Phil Orellano vagyok.

 

Az autómba ülve elkezdtem kihajtani a parkolóból és megálltam ott, ahol megláttam Dushane Sutherlandot és Kevin Shawt. Arra lettem figyelmes, hogy tovább szaladnak, a haladásuk irányából érkezett Kevin Delvalle. Átugrotta a falat mint az a videón látszik. Dudával jeleztem neki, mire ő beszállt. Azt hiszem ez nem igényel semmilyen IC kommunikációt, hogy egy üldözésben kisegítem a frakciótársamat, mivel minden adott volt a szituáció értelmezéséhez. Kevin ismeri az autómat, az autómmal én hoztam a kaszinóba, tudta, hogy ott parkolt a sikátor lenti végében, illetve a duda szót hallhatta, innentől nem vélem felfedezni MG gyanúját.

 

Az sokkal érdekesebb, hogy megálltok a sikátor bejáratánál, majd minden további kommunikáció nélkül elkezdtek oda futni ahonnan Kevin érkezik. Rádión szóltak valamelyikőtöknek, vagy miből gondoltátok, hogy onnan fog kiugrani Kevin?

Link a megjegyzéshez
https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/565-dushane-sutherland-kevin-delvalle-phil-orellana/#findComment-1631
Megosztás egyéb weboldalon

Az autót előbb megláttuk felfelé jönni mint hogy elindultunk volna a sikátor felé. Ez látszik is. Sőt még túl is futottam rajta, fogalmam sem volt, hogy ott fognak kiugrani.

Szerkesztve - maczko
Link a megjegyzéshez
https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/565-dushane-sutherland-kevin-delvalle-phil-orellana/#findComment-1633
Megosztás egyéb weboldalon

Én lennék Kevin Delvalle, és szeretnék feltenni pár kérdést a casinóban történt MG szituációval kapcsolatban. Amikor bementem a casinóba, leültem játszani, és háttal voltam az összes biztonsági őrnek.(sapkában) Kérdésem az lenne, hogyan állapítottátok meg, hogy fiatalkorúnak nézek ki, mielőtt egyáltalán láttatok volna rendesen, és mi alapján kértetek tőlem igazolványt?

A másik kérdés, hogy amikor elkezdtünk futni, hogyan jelent meg a többi biztonsági? Volt valamilyen RP arról, hogy értesítettétek őket, és hogy pontosan hova kell jönniük?

Valamint,  egy kocsival érkeztünk, és Phil látta, hogy a parkoló irányába futunk, ahova a kocsit parkoltuk. Tisztában volt vele, hogy oda futunk a történteket látva.

Köszönöm előre is a válaszokat!

Szerkesztve - crabk bashin
Link a megjegyzéshez
https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/565-dushane-sutherland-kevin-delvalle-phil-orellana/#findComment-1634
Megosztás egyéb weboldalon

14 perce, maczko írta:

Az autót előbb megláttuk felfelé jönni mint hogy elindultunk volna a sikátor felé. Ez látszik is.

A videón az látszik, hogy pontosan oda rohantok, ahonnan Kevin érkezik—az autóval mit sem törődve. A mellékelt bizonyítékban Dushane POV-jában nem is látszódik az autó rendesen, mert téged néz.

Edit:

Idézet

Sőt még túl is futottam rajta, fogalmam sem volt, hogy ott fognak kiugrani.

Az autón futottál túl, Kevint ott vártátok mindketten a landolás pontjánál.

Szerkesztve - The Risktaker
Link a megjegyzéshez
https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/565-dushane-sutherland-kevin-delvalle-phil-orellana/#findComment-1635
Megosztás egyéb weboldalon

Hello, mellettem jöttetek fel a lépcsőn és ugye látszik, hogyha valaki fiatalabb arcra is, megkérdeztem a helyen a tulajdonosát, hogy mi legyen a ha nem töltöttétek be a 21 évet, ezután mentek oda a srácok az adott asztalhoz ahol voltatok,  ott kiderült volna, hogy mennyi is a pontos életkor.

Link a megjegyzéshez
https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/565-dushane-sutherland-kevin-delvalle-phil-orellana/#findComment-1636
Megosztás egyéb weboldalon

10 perce, The Risktaker írta:

A videón az látszik, hogy pontosan oda rohantok, ahonnan Kevin érkezik—az autóval mit sem törődve. A mellékelt bizonyítékban Dushane POV-jában nem is látszódik az autó rendesen, mert téged néz.

Attól még, hogy nem látszik a videón az autó, attól még lehetett hallani, ezért is kezdtem futni lefelé. Az autón pedig azért futottam túl, mert ha megállok, lehet hogy kiszállsz és fegyvert rántasz rám, amit próbáltam elkerülni. (Az autó mögött erre sokkal kevesebb esélyed lett volna.) Fogalmam sem lehetett róla, hogy ki vagy egyáltalán. A karakterem rendelkezik karaktertörténettel, üldözési mániája van, a legtöbb ilyen szituációban gyanút fog a katonai múltjában átélt dolgok miatt. Ha az autó nem kezd el felfelé jönni, akkor Dushane bizony visszament volna a kaszninóba mert értelemszerűen esélye sem volt utolérni egyik embert sem.  A kiszökős jelenetre még azóta sem érkezett válasz, pedig én nem hiszem, hogy ez ennyire egyszerű lett volna ebben a helyzetben.

Valamint attól függetlenül, hogy ismerős volt az autó, még mindig nem értjük, hogyan sikerült pont ott lenni, és pont ott kiugrani ahol az autó volt mikor neked semmi tudomásod nem volt róla, hogy épp hol tartanak.

Amikor pedig az autón túlfutottam, már lehetett hallani és látni is, hogy fent bizony mozgolódás van.

Szerkesztve - maczko
Link a megjegyzéshez
https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/565-dushane-sutherland-kevin-delvalle-phil-orellana/#findComment-1637
Megosztás egyéb weboldalon

Holnapig átolvasom, addig mindenki szedje össze a gondolatait és lehetőleg egyben írja le, hogy ne jelenjen meg még két oldal hozzászólás. 

Holnap újra megnyitom a topicot.

Szerkesztve - notoriousdancso
  • Tetszik 3
Link a megjegyzéshez
https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/565-dushane-sutherland-kevin-delvalle-phil-orellana/#findComment-1639
Megosztás egyéb weboldalon

Sziasztok elolvastam a panaszkönyvet és úgy döntöttem, hogy nem nyitom meg újra a kommentároknak.

 

1) Azért egy emberről meg lehet mondani, hogy mennyire fiatal, általában. /examine-ban kap a használó egy belőtt kort, az felhasználható IC.

2) A karaktered arca felé ütött, az illető mögött nem állt senki, nem volt probléma azzal, hogy Y-nal kiment. 

3) Az autóval érkező személy szépen begurult, ha akartad volna, ráfogod a fegyvert. A menekülő pedig a kertből jött, gyorsan beugrott a kocsiba. Az autó sofőrje pedig bent volt a kaszinóban korábban, szóval valid volt, hogy a környéken volt.

 

A panaszkönyvet szankció nélkül zárom.

Link a megjegyzéshez
https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/565-dushane-sutherland-kevin-delvalle-phil-orellana/#findComment-1660
Megosztás egyéb weboldalon

Vendég
Ez a téma le van zárva.
×
×
  • Create New...