Luger Létrehozva: Augusztus 26, 2024 Megosztás Létrehozva: Augusztus 26, 2024 (szerkesztve) STATE COURTS ÁLTALÁNOSAN AZ ÁLLAMI BÍRÓSÁGOKRÓL Államunk igazságszolgáltatási rendszere a legkiterjedtebb, amely az Egyesült Államok lakosságának közel 12 százalékát szolgálja. San Andreas 1879.-ei hatályos alkotmányának VI. cikke szabályozza az állami bíróságok működését és szerveződését. Ennek értelmében San Andreas bírói hatalma a Legfelsőbb Bíróságból (Supreme Court), a fellebbviteli bíróságokból (Courts of Appeal) és a szuperior, avagy elsőfokú bíróságokból (Superior/Trial Courts) kell álljon. Az állami alkotmány hatályosítását követően számos ügynökség és állami szervezet létesült, amely szoros kapcsolatban áll az igazságszolgáltatással; ilyen például a San Andreas State Bar (Állami Ügyvédi Kamara), illetve számos más munkaügyi hatóság is. SUPERIOR COURTS 1998 előtt San Andreas elsőfokú bírósági szintje a superior courts-ból és a megyei fokú bíróságokból állt, mindegyik a saját meghatározott joghatóságával és a törvényhozó hatalom által rögzített bíráival. Később, 1998 után, a Nép jóváhagyott egy javaslatot, egy alkotmánymódosító jogszabályt, amely engedélyezte a megyei fokú bírákat arra, hogy egyesítsék a szuperior vagy megyei fokú bíróságaikat egy "egységes" vagy egyetlen superior court-tá. Az ügyek túlnyomó többsége, az állami bíróságok rendszerében, az elsőfokú, szuperior bíróságok szintjén kezdődnek. Az igazságszolgáltatás elsődleges és elsőfokú döntéshozói egysége, és így illetékességgel rendelkezik polgári peres, valamint büntetőeljárásokban és közlekedési, közforgalmi ügyekben. COURTS OF APPEAL A bírói hatalom következő, az igazságszolgáltatás másodfokú döntéshozói egysége San Andreas fellebbviteli bírósága. Jogorvoslat útján, ún. fellebbezési petíció benyújtásával kérvényezhető egy alacsonyabb fokú bíróság döntéseinek a felülvizsgálata. Ezen fellebbezési jog relatív, és nem abszolút, ugyanis kondíciókkal terhelhető. A fellebbezési jog egyetemlegesen megillet minden személyt, ezeken kívül ún. tárgyalásközbeni fellebbezési petíció is indítványozható, amennyiben a felülvizsgálat szükségességének a kérdése a határozat meghozatala előtt, az eljárások során merül fel. A fellebbező a nevezett ügyét kívánja felülvizsgálatra bocsátani, és egy új ítéletet kíván elérni, de ez a végkimenetelet nem abszolút. SUPREME COURT A Legfelsőbb Bíróság az állam legfelső és egyben legvégső állami szintű igazságügyi fóruma. Nem szövetségi bíróság, amely azt jelenti, hogy az állami alkotmány rendelkezései alapján és annak hatályán belül operál. Fellebbezés szintén jogorvoslat útján, ún. certiorari petíció indítványozásával és annak elfogadásával kerül egy ügy a bírák elé. A SCOSA elsősorban a fellebbviteli bíróságoktól felterjesztett jogi kérdések és konfliktusok rendezésében foglal illetékességet, de egyben betölt absztrakt joginterpretációs, alkotmányértelmező és alkotmánybíráskodó funkciókat is, valamint inter partes joghatású határozatok nyílváníthat ki. A Legfelsőbb Bíróság San Andreas tagállamának ún. alkotmánybírósága, amely megfelel az amerikai modell alkotmánybíráskodásának. San Andreas állam Legfelsőbb Bírósága egy Chief Justice-ből és hat Associate Justice-ből áll. Mindegyik tisztviselőt az állam kormányzója jelöli ki a megválasztásukra. A judicial review, azaz az amerikai modell alapját követő alkotmánybíráskodás komplex jogintézményét legelőször nálunk, az Egyesült Államokban alakították ki és gyakorolták. Marbury v. Madison, 5 U.S. 1 Cranch 137 (1803) ügye: “ Minden írott alkotmány lényegi elve, hogy az alkotmánnyal ellenkező törvény semmis. ” — John Marshall, SCOTUS 4. főbírója BÍRÓSÁGI OSZTÁLYOK STRUKTÚRÁJA L.S. County Superior Courts Civil Division Criminal Division Traffic Division S.A. Courts of Appeal Civil Division Criminal Division Traffic Division Supreme Court of San Andreas CRIMINAL DIVISION A büntető ügyek első fokon történő tárgyalása a Superior Courts szintjén kezdődik, a legalapvetőbb büntetőjogi, igazságszolgáltató hatóság fórumán. Egy ügy akkor kerülhet a büntető ügyek osztályához, ha egy rendőrségi feljelentésből, vagy ha a rendőrség a hivatalból való eljárása során megállapítják az elkövetett bűncselekmények valóságát, kifogástalan ténybeliségét. Ilyenkor az ügyben nyomozó hatóságok a begyűjtött bizonyítékokat átszolgáltatják az ügyészség részére, aki indítványozza a büntetőeljárást, miután a vádirat benyújtásával vádakat emel. CIVIL DIVISION A polgári jogi peres ügyek osztálya illetékességgel rendelkezik minden olyan feléje címzett keresetlevél által iniciált ügyek felett, amelyek valamilyen polgári jogvitát kívánnak rendezni két fél között, és ezek kibontakozhatnak családi, öröklési, kötelmi, személyi jogi területeken és sérelmi díjakban. Polgári peres eljárásnak nevezünk minden olyan bírósági tárgyaláson megejtett jogvitát, amely a felek (alperes és felperes) közötti személyi és vagyoni jogi konfliktusokat rendezi; ilyenkor a nevezett fél a bíróságot kéri igazságszolgáltatásra, hogy kötelezze a másik felet kárpótlásra. TRAFFIC DIVISION A Traffic Division foglalkozik azon ügyekkel, amelyeket közforgalmi panasszal (traffic complaint) terjesztettek elő a bíróságok elé. A Traffic Division specializálódott a Vehicle Code és a Penal Code-ban olvasható járművekkel kapcsolatos előírások betartatására, illetve egyéb olyan speciális jogszabályok rendelkezéseinek a betartására, amelyek a közutakat, a közforgalmat és a közlekedést szabályozzák. DISTRICT ATTORNEY'S OFFICE ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS Los Santos kerületi ügyészség hivatala (DAO) a nemzet legnagyobb helyi ügyészségi hivatala. A hivatal munkatársai arra törekszenek, hogy fáradhatatlan, hatékony és tisztességes munkával üldözzék és emeljenek vádat azok ellen, akik törvényt szegnek Los Santos megyéjében, és biztosítsák, hogy az elítéltek megfelelő büntetésben részesüljenek. A kerületi ügyészhelyettesek (deputy district attorneys) a hivatal azon személyzete, akik San Andreas állam lakosságát képviselik. Áttekintik és felügyelik a rendvédelmi szervek által végzett nyomozásokat, azok törvényességét, alkotmányosságát, igazságosságát, és döntenek az általuk végzett nyomozások eredményességéről, a begyűjtött bizonyítékokról és a vádemelések menetéről. Feladatuk továbbá, hogy meghatározzák, milyen vádpontok előterjesztése indokoltak még, amennyiben ezt további rendelkezésükre álló bizonyítékok lehetővé és szükségessé teszik. Az ügyészek kezelik a bírósági eljárásokat, beleértve azon tárgyalásokat is, amelyek a vádirat benyújtás után következhetnek. HIVATAL KÜLDETÉSNYILATKOZATA “ Los Santos kerületi ügyészségének hivatala egy olyan hatékony, etikus és fajilag igazságos és méltányos igazságszolgáltatási rendszert kíván előmozdítani, amely védi a közösség érdekeit és értékeit, kártéríti a bűncselekmények áldozatait, és tiszteli a vádlottak jogait. Egy folyamatosan tanuló és gyarapodó szervezet vagyunk, akik hisznek a szabadságvesztés és a büntetések mérséklésében, kivéve olyan körülmények között, amikor ez proporcionális, a közösség érdekeit szolgálják, és rehabilitációs vagy helyreállító célt szolgálnak. ” SZERVEZETI STRUKTÚRA A DAO elkötelezett a közösség védelmére és a bűncselekmények áldozatainak jogainak védelmére, mindezt az igazságszolgáltatás tisztességes és etikus közegében végezve. A hivatal illetékességgel rendelkezik Los Santos megyében minden elkövetett bűncselekmények ténybeli kivizsgálásáért, valamint azok elleni vádemeléséért. A hivatal élén a District Attorney (kerületi ügyész, rövidítve DA) áll, annak helyettese és egyben a szervezet "másodparancsnoka" a Chief Deputy DA, aki közvetlen a DA-nek jelent. A hivatal felépítését tekintve, három műveleti komponensre bontható: LINE OPERATIONS Ezen műveleti osztály képezi az ügyészség fundamentumát, ahol a legtöbb ügyész foglalatoskodni fog. Trials Division: az osztály magában foglalja a hivatalban foglalatoskodó ügyészek túlnyomó többségét, ugyanis a frissen vizsgázott és felvételizett ügyészek ide kerülnek. Pre-Filing Diversion Program (PDP): a Pre-Filing Diversion Program egy olyan alternatívát kínál nyújtani az enyhébb bűncselekmények elleni vádemelésénél, hogy a kisebb jogviták megoldásához a mediációt használja eszközként. Strategies Against Gang Environment (SAGE): a SAGE helyettesei (deputies) különböző kirendeltségeken jelentenek, és meghatározott közösségekhez vannak beosztva, hogy proaktívan dolgozzanak a bűnmegelőzésen és az érintett környékek életminőségének javításán. SPECIALIZED OPERATIONS Ezen műveleti osztály olyan egységekből és részlegekből áll, amelyek bizonyos típusú, általában súlyos bűncselekményekre specializálódtak és ezeket vertikálisan üldözik. Organized Crime Division: szervezett bűnüldözést és vádemelést folytat azon bűnszervezetek ellen, amelyek illegális árukat és szolgáltatásokat kínálnak, valamint azon szervezetek ellen, amelyek illegális tevékenységeket folytatnak, mint például gyilkosság, bűncselekményre való buzdítás, gépjárműlopás, zsarolás, emberrablás, biztosítási csalás, uzsorázás, hamisítás és terrorizmussal kapcsolatos tevékenységek. Az OCD alárendeltségében megtalálható a Hate Crimes Section is, amelyen belül olyan elkövetett bűncselekményeket üldöznek, amelyeket az áldozat valós vagy vélt faja, bőrszíne, származása, nemzetisége, vallása, fogyatékossága, neme vagy szexuális irányultsága motivált. Hardcore Gang Division: üldözi azokat a súlyos vagy erőszakos bűncselekményeket, amelyekben az áldozat vagy a gyanúsított ismert bandatag. Major Crimes Division: üldözi a súlyos bűncselekményeket és a közérdeklődésre számot tartó jelentős ügyeket. Ezek az esetek általában komplexek, és magas profilú bűncselekményeket vagy vádlottakat érintenek. Az MCD olyan komplex fehérgalléros bűncselekményeket is üldöz, amelyeknél a kár meghaladja a $700.000-t, vagy amikor jelentős pénzügyi hatással vannak a publikum nagy részére. Az itt foglalatoskodó ügyészek üldözik azokat a nagy értékű lopásokat, amelyeket sikkasztás vagy fondorlatok révén követtek el, valamint a vállalati értékpapírokkal, nyugdíjalapokkal, adó- és befektetési alapokkal, közpénzekkel, valamint kereskedelmi és ipari hamisítással kapcsolatos csalásokat is. ADMINISTRATION Az adminisztrációs osztály foglalkozik a felvételi, oktatási, továbbképzési, iktatási és egyéb adminisztratív feladatokkal, valamint a fellebbezési és a habeas corpus eljárásokkal. Human Resources & Training: toborzási (felvételi, interjúztatás) szolgáltatásokat nyújtanak, és oktatást, valamint képzést biztosít minden ügyészjelölt számára szemináriumok és egyéb képzési programok keretén belül, amelyek a releváns büntetőjogi, büntető eljárásjogi és etikai tananyagokat érintik. Appeals & HABLIT: Foglalkoznak azon fellebbviteli ügyek forgalmával, amelyek a Fellebbviteli Bíróság és a Legfelsőbb Bíróság joghatóságában bontakoznak ki. A Habeas Corpus Litigation Team (HABLIT) a vádlottak habeas corpus kérvényeivel foglalkozik, valamint az abból fakadó ügyeket kezeli. HIERARCHIA OFFICE OF THE DISTRICT ATTORNEY District Attorney Chief Deputy District Attorney DA EXECUTIVE ADMINISTRATION Assistant District Attorney - Line Ops Assistant District Attorney - Spec. Ops Assistant District Attorney - Admin. DA BUREAU ADMINISTRATION Deputy District Attorney IV, Bureau Director - Bureau of Central Trials Deputy District Attorney III, Head Deputy - Central Trials Deputy District Attorney III, Head Deputy - SAGE & PDP Deputy District Attorney IV, Bureau Director - Bureau of Specialized Prosecutions Deputy District Attorney III, Head Deputy - Organized Crime Deputy District Attorney III, Head Deputy - Hardcore Gang Deputy District Attorney III, Head Deputy - Major Crimes Deputy District Attorney IV, Bureau Director - Bureau of Administrative Services Deputy District Attorney III, Head Deputy - Human Resources Deputy District Attorney III, Head Deputy - Training Coordinator Deputy District Attorney III, Head Deputy - Appeals & HABLIT LSCDAO PERSONNEL Deputy District Attorney II Deputy District Attorney I BUREAU OF INVESTIGATION Chief Assistant Chief Lieutenant Sergeant Senior Investigator Investigator PUBLIC DEFENDER'S OFFICE ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS A Los Santos-i Public Defender's Office egy olyan jogi irodaként létesített hatóság, amelyet Los Santos megyei önkormányzata hozott létre és finanszíroz. Az iroda feladatait a megyei alapító okirata és az állami törvények határozzák meg. A hivatal által foglalkoztatott ügyvédek és a személyzet többi tagja jogi szolgáltatásokat nyújtanak azoknak, akiket bűncselekményekkel vádolnak, és akik nem engedhetik meg maguknak egy magánügyvéd szolgáltatásait. A közvédői hivatal továbbá képvisel minden 18. életévét be nem töltött személyt, aki fiatalkorú büntetőeljárás elé néz, vagy akivel szemben az állam gondnoksági eljárást indított rendszeres iskolakerülés vagy kezelhetetlenség miatt. Végezetül a PDO képviseli azokat is, akik bírósági végzések megsértése miatt néznek bírósági eljárás elé, és azokat is, akiket akaratuk ellenére tartanak különböző orvosi létesítményekben, feltételezett mentális fogyatékosságuk miatt, azokat is, akik ellen gondnoksági eljárás indult súlyos fogyatékosságuk miatt, valamint azokat a betegeket, akiknek cselekvőképességét megkérdőjelezik bizonyos orvosi kezelés visszautasításánál. HIVATAL KÜLDETÉSNYILATKOZATA “ A Los Santos-i Public Defender's Office az ország legkiválóbb ügyfélorientált, büntetőjogra specializálódott védőügyvédi hivatala, amely egy iránymutató fényként, egy reménysugárként szolgál az igazságszolgáltatási rendszer fejlődési és forradalmi változásaiban. ” A XIX. század végén Clara Shortridge Foltz volt az első nő a nemzet egész nyugati részében, aki először praktizált jogot. Ő volt az, aki felismerte az igazságszolgáltatási rendszer egyik legnagyobb egyenlőtlenségét; látta, ahogyan nap mint nap nincstelen emberek tömegei jelennek meg bírósági eljárásokon jogi képviselet nélkül. Foltz úgy nyilatkozott, hogy: “ Az igazságszolgáltatásnak ingyenesnek kellene lennie; de mégsem az. Ha a vádlottnak pénze van, akkor fizetnie kell a saját védelméért, függetlenül attól, milyen nehézségeket okozhat ez számára. Fizetnie kell, vagy jogi képviselet nélkül marad, és így igazság nélkül. ” Közel fél évszázaddal később érte utól és ismerte el az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága az igazságszolgáltatási rendszer ezen kiemelkedő egyenlőtlenségét, és így, 1963-ban, a szövetségi Legfelsőbb Bíróság egyhangúlag úgy határozott, hogy az Egyesült Államok Alkotmányának hatodik alkotmánymódosítása alapján a tagállamok kötelesek jogi képviseletet biztosítani azokban a büntető ügyekben, ahol a vádlottak, anyagi hátterük miatt, nem képesek megfizetni saját ügyvédi képviseletüket. SZERVEZETI STRUKTÚRA A Public Defender hivatalának élén maga a Public Defender, avagy a Chief Public Defender (főközvédő, rövidítve CPD) áll, akinek helyettese a Chief Deputy Public Defender, aki közvetlen jelent neki. HIERARCHIA OFFICE OF THE PUBLIC DEFENDER Public Defender Chief of Staff Chief Deputy Public Defender PD EXECUTIVE ADMINISTRATION Assistant Public Defender - Victim Services Deputy Public Defender IV, Head Deputy - Restitution Assistant Public Defender - Specialized Ops. Deputy Public Defender IV, Head Deputy - Violent Crimes Deputy Public Defender IV, Head Deputy - Juvenile Section Assistant Public Defender - Admin. Deputy Public Defender IV, Head Deputy - Appeals & HABLIT LSCPDO PERSONNEL Deputy Public Defender III Deputy Public Defender II Deputy Public Defender I STATE BAR ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS Az Állami Ügyvédi Kamara (State Bar): kizárólagos engedélyezési jogkörrel rendelkezik az ügyvédi engedélyek terén, valamint szabályozza a jogi szakmát és gyakorlását; betartatja a Rules of Professional Conduct előírásait a jogot praktizáló jogászokkal szemben; fegyelmi eljárást indít azon jogot praktizáló személyek ellen, akik megszegik a szabályokat és törvényeket; adminisztrálja a jogi szakvizsgákat (Bar exam); előmozdítja az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést; támogatja az inklúziót és az integrációt a jogi rendszerben. HIVATAL KÜLDETÉSNYILATKOZATA ” Küldetésünk a közösség védelme, amely a jogot praktizáló ügyvédjelöltek engedélyezésében, szabályozásában, standardok és a fegyelem fenntartásában; az etikus és hozzáértő joggyakorlat előmozdításában; valamint az igazságszolgáltatáshoz való széleskörű hozzáférés támogatásában merül ki. ” SZERVEZETI STRUKTÚRA Az Állami Ügyvédi Kamara vezető testülete, a Board of Trustees, meghatározza a Kamara stratégiai irányvonalát, és biztosítja, hogy a szervezet teljesítse a jogszabályban meghatározott küldetését. A Board of Trustees tagjait delegációk alapján helyezik ki. A testület rotációs alapon, időszakonként saját maguk közül választanak meg egy Chair-t. Chair of the San Andreas State Bar Board of Trustees 1 delegált személy a bíróságoktól 1 delegált személy a kerületi ügyészség hivatalától 1 delegált személy a közvédő hivatalától 2 független delegált, jogot praktizáló személy Admissions Committee Regulation and Discipline Committee ADMINISTRATION SZERVEZETI FELÉPÍTÉS CHIEF JUSTICE ANTHONY BENEZZI Chief Justice Anthony Benizzi-t 2016-ban az akkori kormányzó jelölte ki megszavazásra, és a State Bar speciális bizottsága meg is erősítette ezt a jelöltségét, így meg is választják San Andreas főbírájává. 2016 novemberén leteszi esküjét, majd elfoglalja az állam bírói hatalmának legmagasabb tisztségét. Hon. Benizzi azóta is felettébb magas ambiciózussal, fáradhatatlansággal, pártatlansággal, precizitással és odafigyeléssel végzi hivatásának feladatait. Chief Justice Anthony Benizzi 1959. augusztusában született, 23-án. Felsőfokú végzettségét a kimagasló presztízsű University of Los Santos, San Andreas tanintézményénél szerezte a 2 éves tanulmányai után a Criminal Justice karán, majd jogi végeztettséget szerzett, amivel megkapta szakmai doktorátus képesítését (Juris Doctorate) summa cum laude minősítéssel. Chief Justice Anthony Benizzi feleségégével, Cassandra Benizzivel él, mint boldog házastársak, szülők és nagyszülők. DISTRICT ATTORNEY MALCOLM HUDSON Malcolm Hudson 2024. január 13-án lépett hivatalba. Mr. Hudson célként egy olyan reformmodell bevezetését tűzte ki a büntetőjogi igazságszolgáltatás rendszerében, amely támogatja és segíti a bűncselekmények áldozatait, miközben egyidejűleg foglalkozik a jogtalan bebörtönzésekkel, a rasszizmussal és a társadalmi egyenlőtlenségekkel. Természetesen a közbiztonság továbbra is elsődleges prioritás maradt. Malcolm Hudson 1968. június 17-én született. Mielőtt megszerezte volna jogi diplomáját az ULSA jogi fakultásán, Mr. Hudson elvégezett egy négy éves alapképzést közigazgatási szakon. Mr. Hudson nemrégiben elvált feleségétől, de még így is segédkezik két gyermekének nevelésében és védelmében. PUBLIC DEFENDER GEORGE SANTIAGO RODRÍGUEZ Public Defender George Santiago Rodríguez 2022. nyarán került javaslatra a Los Santos County Board of Supervisors által. Mr. Rodríguez a közösség meghatározó tagja, és a büntetőjogi védelem területén egy elismert vezetőként tartják számon. Mr. Rodríguez szerint igaz az a mondás, hogy a "tudás az hatalom"-mal ekvivalens, és ezért úgy gondolja, hogy ezt a tudást meg kell osztani mindazokkal is, akik kevésbé szerencsések az életben. George Santiago Rodríguez egy bevándorló család gyermekeként született Los Santos-ban, és a családi generációjában az első, aki felsőfokú végzettséggel rendelkezik a nemzet egyik legkimagaslóbb presztízsű egyetemétől, a Harvard Egyetem Jogi Karától. Mr. Rodríguez szoros kapcsolatot ápol mexikói kultúrájával és a latinó közösséggel, és ezt a diverz tapasztalatot mind a személyes, mind a szakmai életébe magával hozza. Mr. Rodríguez házas és szerető feleségével együtt nevelik egyetlen gyermeküket. LÉTESÍTMÉNYEK GREG E. JOPLIN COURTHOUSE Greg E. Joplin Courthouse épülete San Andreas Avenue, Ginger Street és Palomino Avenue kereszteződéseiben található, Little Seoul körzetében. Az épület nyugati szárnyában nyugszik a James Connelly Courtroom, amely Los Santos Második Kerületi Fellebbviteli Bíróságának tárgyalótermeként üzemel, keleti szárnyában pedig a Chester Knight Courtroom, amely az elsőfokú bíróságok tárgyalótermeként. A főépület nyugati bejáratánál megtalálható a Public Defender's Office irodái. LOS SANTOS HALL OF JUSTICE Los Santos Hall of Justice épülete Macdonald Street-en található, Davis körzetében. A Hall of Justice otthont ad a Los Santos County Sheriff's Department nyomozói, belügyi és vezetőségi irodáinak, illetve a District Attorney's Office osztályainak. Szerkesztve Szeptember 11, 2024 - Luger 15 2 2 Idézet Link a megjegyzéshez https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/225-judiciary-of-san-andreas/ Megosztás egyéb weboldalon További megosztási lehetőségek...
Luger Létrehozva: Augusztus 26, 2024 Author Megosztás Létrehozva: Augusztus 26, 2024 (szerkesztve) ELÉRHETŐSÉGEK WEBOLDAL: http://jsa.gtaworld.hu FACEBROWSER: (( DISCORD: https://discord.gg/DGbJgwqRPp )) Szerkesztve Október 22, 2024 - Luger 6 Idézet Link a megjegyzéshez https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/225-judiciary-of-san-andreas/#findComment-542 Megosztás egyéb weboldalon További megosztási lehetőségek...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.