Lejo Létrehozva: Május 5 Megosztás Létrehozva: Május 5 (szerkesztve) Port of Los Santos – San Andreas állam kapuja a világra https://discord.gg/yfa6a8GGAM Bemutató A Port of Los Santos San Andreas állam legnagyobb tengeri kikötője, amely stratégiai jelentőségű Los Santos városának déli partvidékén, a Pacific Ocean öblének belső részén helyezkedik el. A kikötő kulcsszerepet játszik a nyugati partvidék gazdaságában, évente több millió tonna árut kezelve, amelyek főként Ázsiából és Dél-Amerikából érkeznek. A Port of Los Santos több különálló terminálból áll – konténerterminálok, ömlesztettáru-rakodók, olajmólók és hűtőházak mind helyet kaptak a komplexumban. A kikötőt modern darurendszerek, vasúti kapcsolatok és gyorsforgalmi utak kötik össze San Andreas belső régióival és más nagyvárosokkal, mint Las Venturas vagy San Fierro. Rövid története A Port of Los Santos alapjait a 20. század elején fektették le, amikor a város gyors iparosodásnak indult, és szükségessé vált egy mélytengeri kikötő létrehozása. Az első mólókat az 1930-as években építették, de a kikötő igazán a második világháború után kezdett fejlődni, amikor az amerikai haditengerészet és a kereskedelmi hajózás is intenzívebben használni kezdte. A hidegháború alatt katonai és stratégiai szerepe is volt: egyes részeit lezárták és katonai célokra használták. A ’90-es évektől kezdve viszont a hangsúly ismét a kereskedelemre és logisztikára helyeződött. Napjainkban a Port of Los Santos kulcsfontosságú szereplő a Csendes-óceáni áruforgalomban. A Port of Los Santos az Egyesült Államok egyik legforgalmasabb tengeri kikötője, évente több mint 20 millió TEU (Twenty-foot Equivalent Unit) konténert kezel. A kikötőn keresztül érkező főbb importtermékek közé tartoznak a bútorok, autóalkatrészek, ruházati cikkek és elektronikai eszközök. A kikötő több ezer embernek biztosít munkahelyet, beleértve a rakodómunkásokat, biztonsági személyzetet és adminisztratív dolgozókat. Érdekességek A kikötő évente több mint 20 millió konténer egységet (TEU) kezel. Jelentős foglalkoztató a régióban: több mint 50.000 ember dolgozik közvetlenül vagy közvetetten a kikötőhöz köthető iparágakban. A Port of Los Santos zöld kezdeményezésekbe is invesztál: LNG-üzemű vontatóhajók, part menti napenergia-park és elektromos darurendszerek üzemelnek a környezeti terhelés csökkentése érdekében. Főbb létesítmények és érdekességek Jetsam Terminál: A kikötő egyik legnagyobb konténerkezelő központja. Los Santos Haditengerészeti Kikötő: A haditengerészet számára fenntartott terület, amely különleges biztonsági intézkedésekkel védett. Pacific Allied Shipyard: Egy jelentős hajógyár, ahol különféle tengeri járművek karbantartása és javítása zajlik. Pier 400 Erőmű: Az Elysian Island energiaellátásáért felelős létesítmény. Port Authority of Los Santos: A kikötő biztonságáért és működéséért felelős hatóság, amely a The Terminal és Elysian Island területein tevékenykedik. Brotherhood of Port Workers – Local 13 “Strength on the Docks, Unity in the City” A Brotherhood of Port Workers – Local 13 (röviden: BPW-13) San Andreas állam egyik legrégebbi és legnagyobb kikötői munkásszakszervezete, amely a Port of Los Santos fizikai dolgozóinak érdekképviseletét látja el. A szervezetet 1954-ben alapították azzal a céllal, hogy megvédje a rakodómunkások, darukezelők, vontatóhajó-személyzetek és raktári dolgozók jogait az iparosodó kikötő kemény és gyakran veszélyes körülményei között. Feladatok és célok A BPW-13 fő célja, hogy: biztosítsa a biztonságos munkafeltételeket, tárgyaljon a bérek, műszakok és juttatások feltételeiről, a túlóráról védelmet nyújtson az indokolatlan elbocsátásokkal szemben, segítse tagjait jogi és szociális ügyekben, támogatást nyújtson munkahelyi balesetek vagy hosszú távú betegségek esetén. A szervezet szorosan együttműködik a San Andreas Port Authority-vel és a kikötői vállalatokkal, ugyanakkor határozottan fellép, ha a munkavállalók jogait sértik. Struktúra és tagság A BPW-13 demokratikus alapon működik. A szakszervezet élén a President áll és a választott képviselőkkel együtt irányítják a szakszervezet mindennapjait. A szakszervezet tagjai többek közé vehetjük például a: kikötői rakodómunkásokat (longshoremen), darukezelőket, teherautó-sofőröket, logisztikai személyzetet, valamint a dokk környékén dolgozó kisegítő munkásokat is. Történelmi akciók A Local 13 történetének egyik legemlékezetesebb eseménye az 1987-es 48 órás sztrájk volt, amikor a dolgozók kollektíven megtagadták a munkát, miután a kikötő üzemeltetői egyoldalúan módosították a műszakbeosztásokat. A sztrájk megbénította a teljes Port of Los Santos forgalmát, és végül sikeres tárgyalásokhoz vezetett. Szlogen és filozófia “One dock, one voice.” Ez a mottó jellemzi a szakszervezet filozófiáját: nincs különbség rang és pozíció szerint – minden dolgozónak egyenlő joga és hangja van. Tagok elismerése és hagyományok A BPW-13 évente rendezi meg a Dockworker’s Day nevű ünnepséget, ahol a legkiválóbb munkásokat díjazzák a következő kategóriákban: Év Rakodómunkása, Legbiztonságosabb Munkatárs, 25+ év Szolgálatban emlékplakett. Ezen kívül működtet egy emlékszobát a szervezet székházában, amely a korábbi vezetők, elhunyt tagok és nagy sztrájkok történetét mutatja be. Politikai és közösségi szerepvállalás A Local 13 gyakran felszólal városi tanácsüléseken, különösen ha: kikötőfejlesztési tervek zajlanak, veszélybe kerülnek a munkahelyek (automatizáció, kiszervezés), vagy környezetvédelmi kérdések merülnek fel a kikötői területen. A szervezet nonprofit alapítványa évente ösztöndíjakat is ad a tagok gyermekeinek, illetve támogatja a helyi középiskolák műszaki programjait. Szerkesztve 2 órája - Lejo Idézet Link a megjegyzéshez https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/1069-port-of-los-santos/ Megosztás egyéb weboldalon További megosztási lehetőségek...
Lejo Létrehozva: Május 5 Author Megosztás Létrehozva: Május 5 (szerkesztve) ÁLLÁSLEHETŐSÉG – KIKÖTŐI DOLGOZÓ (LONGSHOREMAN) Port of Los Santos – Brotherhood of Port Workers – Local 13 Munkavégzés helye: Elysian Island, Port of Los Santos, San Andreas Jelentkezési határidő: folyamatos felvétel Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő, többműszakos munkarend https://discord.gg/yfa6a8GGAM Rólunk A Port of Los Santos az Egyesült Államok egyik legnagyobb és legforgalmasabb tengeri áruforgalmi központja. A Brotherhood of Port Workers – Local 13 szakszervezet támogatásával keresünk új tagokat kikötői rakodómunkás (longshoreman) pozícióra, akik a teherhajók kirakodását, átrakását és a konténerforgalmat segítik. Főbb feladatok Tengeri konténerek mozgatása daruk, targoncák, tehergépjárművek és kézi eszközök segítségével Különböző gépjárművek operálása Rakodási tervek végrehajtása biztonsági előírások szerint Hajók kirakodása, rakományok átvizsgálása és elhelyezése Alapvető karbantartási feladatok a munkaterületen Munkavédelmi szabályok és előírások betartása Elvárások Minimum 21 éves életkor Fizikai állóképesség, nehéz tárgyak emelésének vállalása Hajlandóság váltott műszakos munkára (nappal/éjszaka, hétvégén is) Jogosítvány megléte Csapatszellem, megbízhatóság (Előny, de nem feltétel) korábbi tapasztalat ipari vagy logisztikai munkaterületen Amit kínálunk Fizetés: Alkalmanként $20.000! Stabil, hosszú távú foglalkoztatás és karrierlehetőség Amennyiben csatlakozol szakszervezetünkhöz: Túlóradíj, Teljes körű egészségbiztosítás és nyugdíjalap a Local 13 tagságon keresztül Szakszervezeti védelem az azonnali kirúgásokkal szemben (amennyiben nem biztonsági veszélyt jelentesz!) és jogi képviselet Egy összetartó testvériség tagja lehetsz! Szerkesztve Május 5 - Lejo Idézet Link a megjegyzéshez https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/1069-port-of-los-santos/#findComment-4436 Megosztás egyéb weboldalon További megosztási lehetőségek...
Lejo Létrehozva: Május 10 Author Megosztás Létrehozva: Május 10 Idézet Link a megjegyzéshez https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/1069-port-of-los-santos/#findComment-4455 Megosztás egyéb weboldalon További megosztási lehetőségek...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.