Jump to content

Recommended Posts

Sziasztok, lenne pár javaslatom a szerverrel kapcsolatban.

Elsősorban szeretném javasolni az Event Team fellendítését, méghozzá az adminokkal. Sajnos vagy nem, ahogy látható, jelenleg nem túl sok játékosnak van kedve/kapacitása/türelme stb. események, rendezvények szervezésére, amik általában konkrétan vonzzák a játékosokat, így szerintem ez a feladat, sajnos vagy nem, azokra hárul, akiknek érdekük a játékosok bevonzása a szerverre. Már ha szeretnének még játékosokat a szerverre, és (előre is elnézést,) nem csak várják, hogy a sült galamb (WP) a szájukba repüljön. Egy kicsit szerintem tenni is kell azért. Szerintem hiába fogjuk a közösségre, mivel a közösség az megvan, csak nincs foglalkozva vele. Pedig nagyon sokan szeretnek itt játszani, mivel ez egy nagyon jó szerver.

Második javaslatom a nagyobb RP szituációkat elősegítő, játékosok által szervezett rendezvények védett hellyé nyilvánítása, vagy legalábbis a nagyobb balhék visszaszorítása valahogy. Főleg az adminokra nézve...
Mi próbálkozunk rendezvényekkel, szeretnénk is tovább játszani a szerveren, ma is lesz egy 8-9 fős meeting a rendezvényszervező bizniszünkkel a jövőre nézve, de tapasztalataink alapján a játékosok által szervezett eseményeket csak tönkrevágni tudják, főképp az adminok, az ayo shorty gang 'n shit balhéjaikkal. (Elmúlt 3 alkalom)

Megjegyezném, hogy ez nem panasz, ezek csak Javaslatok, amiket persze nem muszáj megfogadni. (Bár szerintem erősen ajánlott a jelenlegi helyzetek fényében..)

A játékosoknak pedig csak egy dolgot Javasolnék, amelyet az alábbi idézet tökéletesen megfogalmaz:
"Azért nem felmenni a szerverre, mert kevesen vannak, egy döntés.
Ahogyan az is egy döntés, hogy kevesen vannak, ezért feljelentkezem, hogy többen legyünk."
-TLB

Így a végére szeretném még azt is javasolni, hogy az ilyen semmitmondó "gatya", "felesleges", "záróra", stb. hozzászólásokat alapból instant töröljétek a témából, mert nem ad hozzá semmit, csak feszültséget.

Ismétlem, ez nem panasz, és nem is vitaindító célból írtam, bár ha véletlenül elindulna belőle egy kulturáltabb vita, már megérte.

  • Tetszik 2
  • Köszönöm 1
  • Taps 3
Link a megjegyzéshez
https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/1060-helo/
Megosztás egyéb weboldalon

Elsőkörben is, SOSEM és most sem fogom megérteni, hogy WP hajhászásra fogunk egy olyan modot, ami egyébként nem a WP-től függ? - BÁRMIT megszerezhetsz WP nélkül konkrétan, a WP egy lehetőség, aki él vele, hát had tegye. Alapból rohadtul erkölcstelennek tartom ezt az egész vádat, plusz önmagában azt is, hogy egyáltalán felkérdezzük ezt a témát, hisz nyílván senki nem szeretetből és jókedvből kezd bele egy vállalkozásba vagy egy projektbe, mindenki szeretné azt ha legalább megtérülne a fáradozása és a munkája, tehát ez nonszensz. 

"Szerintem hiába fogjuk a közösségre, mivel a közösség az megvan, csak nincs foglalkozva vele."
Aki valaha is felfedezés céljából kezdett neki a WORLD játékmódjának és RolePlay tapasztalatot szeretett volna szerezni, vagy szimplán adni a szerver közösségének, az pontosan tudja jól, hogy ebben a modban szinte minden megvan ami ahhoz kell, hogy kiteljesítsd magad a roleplay világában. Felejtsük már el ezt a hülye, vontatott magyar mentalítást, hogy mindent mesterségesen meg kell szervezni, meg mindenkit baszogatni kell, hogy szia, itt egy roleplay szerver, gyere és RPzz, megmutassam hogy kell? - Írjam helyetted a sorokat? El kellene engedni ezt a mentalitást.  Tehát nem értem, ez a rész honnan jött ?

Az pedig teljesen nonszensz, hogy roleplay szituációkat akartok levédetni, mert zavar titeket hogy néha egy-egy KARAKTERÉT ALAKÍTÓ játékos próbál kontaktálni veletek. Nem, nem azért írtam hogy KARAKTERÉT ALAKÍTÓ, mert ti nem ezt tennétek, viszont meg kell érteni hogy minden karakter más. Ezzel meg méginkább csak a "Sims RP-t" segítjük elő, ami rohadtul hülyeség, mert úgy sosem lesz közösség és közösségi RP hogyha mindenki beklikkesedik és képtelen kiszabadulni a klikkből, képtelen kiszakadni a komfort zónából. Felejtsük már el a sok ezredik ezt lehetne, azt lehetne posztot... Elsőként NEKÜNK azaz a közösségnek kellene tenni, félre kellene tenni az interior rpt, a klikkesedést és kicsikét nyitni a minket érő ingerek felé. A világ sem úgy müködik, hogy ha ér valami negatív inger kihátrálok, kilépek, megtagadom... bele kell állni, végig kell vinni és meg kell látni benne a jót, RP tapasztalatot kell belőle meríteni. 

Ez már csak a sokadik felesleges hiszti amit ez az egész mentalitás okoz. Komolyan nem vesszük észre, hogy élhetetlenné vált a közösség? - Tehát.. egy stabil ROLEPLAY, ismétlem ROLEPLAY, azaz SZEREPJÁTÉK szerver sincs lassan magyarországon, mert tény a vezetőség is hibázott x-y helyzetekben de a közösség méginkább szétkúrta az egészet. Felesleges hisztik, sértődések, klikkesedés, interior rp, szituációk megtagadása, aztán a szokásos, huszonhatodik "Hogy kéne újra feléleszteni a szervert, mi lehet a baj?" posztok... 

Vegyétek észre, a probléma: A KÖZÖSSÉG HOZZÁÁLLÁSA, A MENTALITÁS, A TÖMÉRDEKNYI IRIGYSÉG, A HISZTI, A MÉRHETETLEN KLIKKESEDÉS, ELZÁRKÓZÁS.

A RolePlay arról szól, hogy a karakterek különfélék, színesek, egyediek legyenek, tehát ne lepődjünk már meg ha valaki egy bunkó gang affiliatet, valaki egy bunkó rendőrt, valaki egy kedves rendőrt, valaki egy segítőkész gang affiliatet rpzik. El kellene engedni a vagyonhajhászást is, mert nem erről szól a karakteralakítás. Ébredjetek fel, mielőtt valamit kiírtok. (Ha akarjátok vegyétek sértésnek, nem annak szántam, csak mindenki előbb magában keresse a szálkát.)

  • Tetszik 3
  • Köszönöm 1
Link a megjegyzéshez
https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/1060-helo/#findComment-4383
Megosztás egyéb weboldalon

Igazából a thread és hasonlók alapjába véve felkerültek eddig minden létező magyar szerveren. 
Elég tapasztalt rókának vagyok mondható WORLD körökben. Nem véletlenül tértem el a magyar RP világától és léptem át most már teljesen full time az international RP által nyújtott élmények hajszolásába. Több helyen voltam admin és a magyar WORLD projektbe is számtalan órát öltem bele. Legyen az fordítás, avagy admin munka... Property lista és egyebek készítése ami hidd el, eszméletlen sok időt vett igénybe. Azért jelentkeztem Razoréknál is adminnak mert itt aztán tényleg minden adott volt arra, hogy legyen is valami. Gondoltam kap a magyar "community" egy utolsó esélyt tőlem.  Tulajok rendben voltak/vannak. Az admin gárda is értelmes figurákból lett összetákolva nagyrészt. Mégsem tudta tartani a player számot. Hogy miért? Eszméletlen sok bőgés volt a pénz miatt. Ami alapjáraton egy vicc ha a WORLD scriptet veszed alapul. Azért is pénzt kapsz, hogy a töködet vakarod. A business pénzek itt még emelve is lettek 2.5x-re. Volt aki havi 1 millát szedett ki a bizniszével, mégis bőgött. Soha semmi sem elég, mindig csak a grind. Ezzel a mentalitással nem fogsz sem közösséget, sem pedig szervert futtatni. Mivel beláttam a szerver mindennapjaiba nyugodtan kimondhatom hogy @Razor @marvar és még tagelhetnék 46000 embert aki szívét lelkét belerakta ebbe a projektbe, hogy a hülye magyarnak jó legyen végre valami. Nem volt elég. Az eventekkel sajnos semmire nem mész. Lehet, hogy az event ideje alatt dob a létszámon, de az ilyen inaktív karakterek sok RP-t nem is fognak generálni. Szóval én továbbra is tartom, hogy édes mindegy mennyi fejlesztés, mennyi event, és mennyi idő van beleölve egy magyar GTA:V projektbe. Itt a community rohadt a közepéig (akinek nem inge). A play2win mentality is eszméletlen kemény itt magyar körökben. Aki "veszít" egy RP-ben az már rögtön reportol vagy bőg miatta avagy itthagyja a szervert. (sípol az orruk igen)

Szummázva: Sajnos a community a szar. Bár nem is tudom mit várunk... Nagyjából ugyanazok az arcok jelennek meg az összes új projekten. Mitől lenne másabb?
Az, hogy a WORLD script sem felelt meg, ami egyébként jó a világon mindenkinek.... ékes példája hogy felesleges itthoni vizeken bármibe is belekezdeni. 
Aki tud angolul vagy megüti azt a szintet, az már rég a panda internationel szerverén tolja és vissza se néz az itthon induló projektekre. Sajnos most már megértem miért nem. 

Az ayo shorty dolgokra ki sem térek. Alapjáraton nem megy az embereknek az ilyen karakterek kezelése. A szituáció de-eszkalálása helyett, általában csak eszkalálják a "ki ha én nem" karakterekkel 😄  A védett hellyel csak az RP-t ölöd meg. Gondoltál már rá, hogy preventív lépéseket tegyél annak érdekében, hogy ezek ne forduljanak elő? Nyílván ez nem feltétlen rád értendő, hanem úgy inkább en bloc. 

Aki magára vette ezt most, az így járt. Aki nem, annak meg csodás napot kívánok.

 

Puszi delux.

Szerkesztve - delux
  • Tetszik 7
  • Köszönöm 1
Link a megjegyzéshez
https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/1060-helo/#findComment-4385
Megosztás egyéb weboldalon

Rendben, tehát a Javaslatokra eddig csak ellenjavaslatok érkeztek:
- Felesleges hiszti.
- Magyar mentalitás, nem való nekik szerver.
- Felesleges magyar szervert vinni. Menjünk mind internationalre.

Elmondták nekünk, Razor is, egyes adminok is, nem is oly rég, hogy a szerver Nem fog bezárni. Tehát ezek szerint kitartanak mellette. Én nem vádolom őket WP hajhászással, sőt én azt gondolom, hogy még a megtérülés se lényeges számukra, ahogy ezt egyébként Razor is említette tavaly. Egy szerver viszont költséges, és nem hiába lett kihírdetve a WP-s autó lehetőség, "hogy a szerver hosszú távon fenntarthatóbb legyen."

Azt viszont hiába mondják egyesek, hogy mindent megtett a team. Lehet, hogy el kellene engedni a szigorú "hardcore" RP követelményeket, illetve a (nem csak néha kontaktálni próbáló, hanem mindig) mindenhova betérő, konkrétan semmi mást, csak balhét generáló "hardcore" banger RP-t, amit már több szerveren is folyamatosan emlegetnek, és már szinte mémelnek. De ez továbbra is csak egy Javaslat.
Sajnos egyes adminok felől amúgy én még nem nagyon láttam más RP-t, mint az arab-illegál, koreai-illegál, feka-illegál.. (Akik nem is tudom mit keresnek Rockford Hills bulinegyedében, a darki leírásában elmondott infók alapján)
A levédetés ismét csak egy Javaslat, de ebben is inkább a fő szempont a nagyobb, konkrét rendezvényeket rombadöntő balhék visszaszorítása. Ezen rendezvények legtöbbjének a megtervezése, szervezése, lebonyolítása nem kis munkával jár, és főként folyamatos RP-re ösztönözné a játékosokat, ezek viszont az elmúlt hetekben a fentebb említett problémák miatt igen hamar véget értek. És lehet jönni azzal, hogy IC ügy... vegyenek fel őröket... stb. Hiába, ha a kimenetel ugyanaz, mert ők amúgy simán fellövik az őröket is.


Ez nem egy ezredik ezt lehetne, azt lehetne. Elmondták, hogy a Javaslatokkal bátran fordulhatunk hozzájuk. Éltem a lehetőséggel, ami továbbra is még mindig csak Javaslat. Én személy szerint még ugyanúgy aktívan játszom a szerveren, panaszom ritkán van. Ismételten hozzátenném, hogy ez még mindig nem panasz. (És még véletlenül sem hiszti.)
És igenis, egy bizonyos közösség valóban megvan, de ezek szerint őket nem veszitek észre, mert sajnos csak azok sírásait látjátok, akik a leghangosabbak.

  • Tetszik 1
  • Köszönöm 1
Link a megjegyzéshez
https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/1060-helo/#findComment-4386
Megosztás egyéb weboldalon

Nyilván van valamennyi értelem abban amit mondasz Corey, vagy nekem legalább is átjön valamennyire. De ez a jelentkezzünk fel mert egyel többen lesznek hát nem tudom. Őszintén fogalmam sincsen ki akar felmenni mondjuk 10, 20 játékoshoz is akár és most álszentség nékül, érted... Próbálok nem magamból ki indulni, de tehát itt realisztikusan nézve a dolgokat ha én interakcióba akarok lépni valakivel akkor szeretem ha széles körben van meg ez a lehetőségem.

Former CoP

Link a megjegyzéshez
https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/1060-helo/#findComment-4388
Megosztás egyéb weboldalon

Kedves @ThatCorey_!

Ezzel a kijelentéseddel kezdeném: "Azt viszont hiába mondják egyesek, hogy mindent megtett a team. Lehet, hogy el kellene engedni a szigorú "hardcore" RP követelményeket"

Kifejtenéd részletesen kérlek, hogy mit nem tett meg a team a szerver érdekében? Többen is voltunk, akik napi 8-10 órát foglalkoztunk a szerverrel, mint adminként, mint playerként (ami nyilvánvalóan nem volt kötelező). Ha nem is napi szinten, de heti szinten érkezik kisebb akár nagyobb changlog, hotfix (lásd crashpontok megszüntetése). Köztudott tény, hogy @Razor jó ideje fejlesztő az anyaszerveren, és már nem csak implementálja a modot, hanem saját scriptjei is kerülnek be a szerverre. Arról nem is beszélve, hogy bármilyen hiba lép fel, vagy egy frakciónak ruha kell vagy bármi más, szinte azonnal neki lát megcsinálni. Eventeket szervezünk hétvégén, amikor a játékosok elfáradtak, oké, lehetséges hogy nem minden embernek megfelelő például egy koncert ahol banger karik lépnek fel, de akkor is próbálkozunk. Rossz érzést kelt bennem az, hogy szerinted nem tesz meg mindent a team, mikor én sokat RP-zek a teammel, és rengeteget járunk minden nyitott bizniszbe (például pont a tiedbe is ékszerekért, parfümökért stb), hogy RPzzünk a játékosokkal, esetleg okozzunk neki egy jó pillanatot: például mindig veszünk valamit (ha olyan a biznisz), ha egy étterem leülünk témázni, ha egy pawn shop beviszünk random itemeket eladni semmi pénzért stb stb stb.

"Sajnos egyes adminok felől amúgy én még nem nagyon láttam más RP-t, mint az arab-illegál, koreai-illegál, feka-illegál.."
"Lehet, hogy el kellene engedni a (nem csak néha kontaktálni próbáló, hanem mindig) mindenhova betérő, konkrétan semmi mást, csak balhét generáló "hardcore" banger RP-t"

Az admin csapat tagjai minden RP lehetőségbe belekóstoltak ill. kóstolnak. Nemrég az illegál előtt a PD-ben például, de akkor nem volt illegál, amiért célszerű lett volna tovább folytatni. Most érkezett egy újabb SD, teljesen más tagokkal és vezetéssel, ezért sokan az adminok közül elkezdtek illegál karaktert vinni, hogy a LEO-nak is legyen generálva ezzel bármiféle szituáció. Biztos vagyok abban, hogyha senki nem illegálozna, akkor meg azért készülne egy topic, hogy mi a fene történik illegál téren.

Monológjaidból & írásaidból sok helyen az jön le nekem, miszerint azt kéred, vagy várod el, hogy "az egyes adminok" engedjék el az illegál karaktereiket, ne játszanak azzal a karakterrel amit szeretnének alakítani a szerveren. Én mint Head of Staff, forceoljam rá őket, hogy csináljanak egy szimpla civil karaktert, akivel néha kinyitnak egy bizniszt, vagy elmennek táncolni egy partyra?

Rendezvényeket rombadöntő balhék visszaszorítása részt én speciel nem feltétlen értem. Trauma Factorys esetre emlékszem, amikor a buli melletti sikátorban volt egy beef, és pisztoly lett előrántva. Ez mivel is tette tönkre a bulit? IRL nem is hallanád meg miközben üvölt a hard techno, hogy kint lőttek (ki se mennél, mert félnie kellene a karakterednek). Nyilván a script kiírja bizonyos távolságnál, hogy az ajtón kívül lövés hallható vagy valami ilyesmi, vagy pedig valaki pont kint van és megy a PM vagy DC-n szólnak hogy kint lövöldöznek. Lényegében több esetben nyugodtan mehetne tovább a buli azoknak, akik már bent vannak.
SD kimegy, nyomoz, kinti embereket akik épp ott vannak kikérdezi stb, a buli helyszínére csak akkor mennek be, ha van kamera és elkérik a felvételt. Az, hogy minden ember bemehet a bulikba fegyverrel nem az illegálosok hibája, jelez a detektor, de a security nem motozza át az embereket, hanem pénzért beengedik. Ez is egy RP, nem forceolhatunk senkit, hogy ne menjen be fegyverrel a buliba, ha ő ezt szeretné csinálni, ezt is fogja. Mérlegelni kell, azzal hogy amit elvársz, az más játékos kedvét elveheti, ahogy a buli szervezőinek is, sakk-matt helyzet.

  • Tetszik 3
  • Köszönöm 1
  • Taps 1
Link a megjegyzéshez
https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/1060-helo/#findComment-4390
Megosztás egyéb weboldalon

Kedves @light!

Kifejtem, persze.
A fejlesztésekről és Razorról személy szerint soha nem volt rossz véleményem. Azt se mondtam egy szóval se, hogy semmit nem tett meg a team, hanem azt, hogy nem mindent. Amiket Te most itt leírtál, és amiket szerintetek én "elvárnék", talán adna egy löketet ahhoz, hogy a játékosok nagyobb kedvvel jöjjenek fel a szerverre, és vegyenek részt az eseményeken. És természetesen nem kell szélsőséges dolgokra gondolni, nem várja el senki se, hogy NPC-ket alakítsanak az adminok.


Illetve: Nem minden fekete-fehér, nem csak legál-illegál van, nem akar senki se Cops 'n Robbers szervert. Létezik civil karakter is egy kis illegális háttérrel, rendőrök egy kis korrupcióval, ugyanúgy, ahogy a bűnözők is lehetnek néha normálisak. Tehát azt, hogy a PD-t nem volt célszerű folytatni, mert nem volt illegál, azt most speciel én nem feltétlenül értem.

Felhoztad a Trauma bulit, és hogy IRL nem hallanák meg a bentlévők, amit a script kiírt nekik. Ezt próbáld meg elmagyarázni annak a tizen pár bulizó embernek, akik ahogy megláják a kiírást, vagy kirohannak, vagy azt se tudják hova bújjanak, rosszabb esetben azt se tudják, hogyan reagálják le RP-sen a helyzetet. A helyszín pedig bedöglik, függetlenül attól, hogy IRL nem így történne. A végkimenetel ekkor is, ahogy mindig is, ugyanaz: A rendezvény véget ér egy banger balhé miatt.

Én ennek a forgatókönyvnek a visszaszorítását szeretném Javasolni, és ez az a dolog, amit még nem igazán mert meglépni a team.

Bocsáss meg, hogy ebbe is "belekötök", de az említett banger karik fellépésére szerintem ne csodálkozzunk majd, hogy nem megy el senki, amiért Browseren gyönyörűen reklámozzák magukat halott személyek fotóival, amin kiröhögik a halott személyt. Persze ez is IC ügy.. ezzel csak azt mondom, hogy érdemes lenne inkább olyan hétvégi eventekbe fektetni az energiát, aminek több esélye van bevonzani a játékosokat és karaktereiket.

Amit Javaslok (és nem elvárok), jelenleg maximum csak az admin játékosok kedvét vehetné el, de ezt a kockázatot talán megérné vállalni a jelenlegi helyzetben, ha nem szeretnétek egy olyan szervert, ahol csak az adminok játszanak jókedvűen egymással.

Link a megjegyzéshez
https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/1060-helo/#findComment-4391
Megosztás egyéb weboldalon

13 perce, ThatCorey_ írta:

Illetve: Nem minden fekete-fehér, nem csak legál-illegál van, nem akar senki se Cops 'n Robbers szervert. Létezik civil karakter is egy kis illegális háttérrel, rendőrök egy kis korrupcióval, ugyanúgy, ahogy a bűnözők is lehetnek néha normálisak. Tehát azt, hogy a PD-t nem volt célszerű folytatni, mert nem volt illegál, azt most speciel én nem feltétlenül értem.

Felhoztad a Trauma bulit, és hogy IRL nem hallanák meg a bentlévők, amit a script kiírt nekik. Ezt próbáld meg elmagyarázni annak a tizen pár bulizó embernek, akik ahogy megláják a kiírást, vagy kirohannak, vagy azt se tudják hova bújjanak, rosszabb esetben azt se tudják, hogyan reagálják le RP-sen a helyzetet. A helyszín pedig bedöglik, függetlenül attól, hogy IRL nem így történne. A végkimenetel ekkor is, ahogy mindig is, ugyanaz: A rendezvény véget ér egy banger balhé miatt.

Én ennek a forgatókönyvnek a visszaszorítását szeretném Javasolni, és ez az a dolog, amit még nem igazán mert meglépni a team.

Bocsáss meg, hogy ebbe is "belekötök", de az említett banger karik fellépésére szerintem ne csodálkozzunk majd, hogy nem megy el senki, amiért Browseren gyönyörűen reklámozzák magukat halott személyek fotóival, amin kiröhögik a halott személyt. Persze ez is IC ügy.. ezzel csak azt mondom, hogy érdemes lenne inkább olyan hétvégi eventekbe fektetni az energiát, aminek több esélye van bevonzani a játékosokat és karaktereiket.

Csao.

 

Nem igazán értem az első részt, ugyanis a szerver legjelentősebb része civil, az illegál-legál élet háttérbe van szorulva. A PD-nek valóban nincsen sok értelme jelentős illegális aktivitás nélkül, az SD sokkalta több lehetőséget nyújtott mindig is a LEO rpsek számára, ezért is van az folytatva inkább.

A Trauma Factory Strawberry-n van, dél Los Santosban. Ha a valóságot nézzük South Centralban nincsen olyan négyzetméter amit ne claimelne egy banda, egy olyan helyen a lövöldözések mindennaposak, és megszokottak. Az említett lövöldözésnél egy ember kivételével csak illegális frakciótagok voltak jelen, de az az egy civil sem volt kereszttűz veszélyében. A balhé a klubbon kívül lett lefolytatva, az, hogy a játékosok kifutnak és saját maguk teszik tönkre a bulit azzal, hogy elszaladgálnak az már nem az illegális szerepjátékos problémája véleményem szerint.  Anyaszerveren van, hogy a klubbok előtt történnek Character Killek, szimplán implementálni kéne néhány mentalitást az ott játszó játékosoktól, adok rá két konkrét példát...


Nemrégiben történt, hogy egy Little Seoul-i szórakozóhelyen egy dulakodás alakult ki, és a biztonsági cégnek nem volt elegendő biztonsági őre ahhoz hogy felbomlassza azt. Mi történt? Az embereket teret adtak a dulakodásnak, végignézték, néhányan hypeolták az egészet és mikor vége lett a dulakodó felek is mentek a dolgukra, eliszkolva a kiérkező rendőrök elől, és a buli folytatódott. A civilek sem álltak kint a klub előtt a rendőrökkel céltalanul, és nézték a semmit, hanem folytatták a szórakozást, ahogyan a valóságban is tennék. A magyaroknak a berögződött hülyeségük az, hogy kint állnak a rendvédelmi szervekkel a klubbok előtt és szobroznak...

Másik incidens, Vinewoodban járunk, zajlik a buli, mindenki roleplayezik. Érkezik az értesítés, hogy lőnek, nagyjából 8-9 darab, volt olyan amiben 17 lövés gördült el, és ez csak egy a nyolcból. Mondanom sem kell, automata fegyverekkel lövöldöztek egymásra, Vinewoodban, egy klub környékén. 
Mi történt? Az illegális frakciótagok akiknek a turfjük Vinewoodban van, és ezeknek a frakcióknak a szövetségesei fegyverrel kézben futnak ki. Minden más illegálos, vagy civil? Folytatják a szórakozást mintha nem történt volna semmi. 

A pont az, hogyha civil vagy ne érdekeljen téged az illegálosok dolga mindaddig ameddig a TE karaktered biztonságban van. Mindamellett, hogy egyébként nem is hallanád meg a lövöldözést, maximum a bejárattól vagy annak közeléből, nem is reális az, hogy kiszaladsz a klubból oda ahol lövöldöznek, jóformán teljesen elhanyagolva a FearRP-t. Megérteném a problémázást amennyiben a klubbon belül lövöldöznének, és fent állna az eshetősége annak, hogy kereszttűzben megsérül valaki. Az, hogy emiatt a buli véget ér az nem a bangerek, vagy az admin team hibája, hanem a karakterek (vagy játékosok) mentalitásáé.

 

Nem magukat reklámozzák a halottak posztolásával, hanem literálisan egy rivális bandát, csoportosulást disselnek és járatnak le vele, ez része az egész kultúrának. A valóságban is ez megy, zenéket is írnak arról, hogy hogyan húzta egy rivális banda a rövidebbet, mégis több tíz, vagy száz milliós nézettségnek örvendnek.

worlds change when eyes meet

Link a megjegyzéshez
https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/1060-helo/#findComment-4392
Megosztás egyéb weboldalon

Henló, nem gondoltam volna egyszer sem, hogy 2025-ben, ennyi projekthalál és részleges lehalás után még mindig képtelenség megérteni a dolgokat. 
Na jó, kezdjük, bár úgyis azon kívül, hogy ugyanazokat a sablonválaszokat kapom majd rá, úgyse fogjátok felfogni soha az életben.

 

Első gyöngyszem, amin megakadt a szemem ez a vérlázító álláspont, hogy nem való X-nek meg Y-nak a szerver. Ó valóban? Akkor amúgy minek indítottad el első körben? Ugye senki sem hitte komolyan, hogy hirtelen a semmiből előterem 300-400 darab W rendszerhez szokott ultra, akik majd benépesítik a cucckombót és awwh mekkora W feeling lesz, mindenki szépen a W-nek megfelelő elvárásokat teljesíti és szeretni is fogja ugyanazt a szisztémát.
Persze, vagyunk páran, akik az anyaszerveren játszunk egy ideje, viszont már megint kicsit benézték egyesek a szitut..

Ahogy említette is valamelyiktek, valóban a jól megszokott community jött World HU-ra is játszani, ugyanazok a játékosok, akik a többi szerveren is jelen voltak.
Ők, akik bőven nem szeretnének mindenképp a vasárnapi 900+ fős anyaszerver szintjén játszani 40 emberrel, mivel ezt azt jelenti, hogy lépten-nyomon a 20 IQs gangstába botlunk? Na álljunk meg egy szóra, kérem. Szintén az anyaszerveren játszom és egy valamit baromira haluztunk, mert nem igazán így megy a móka, mint ahogy azt a pizsamás álomban elképzeltük. Ugyanezt a mókát, hogy bemegy a kedves kulturált úriember az Anna Rexbe, hogy "we own this shii", az életben nem játszod el ott mindenféle retorzió nélkül, mert megtudják, hogy te felcsúsztál csak balhézás kedvéért egy jól menő ruhaboltba négy kerülettel arrébb a patkányokkal teli gettóból, annak a sztorinak ott nem sokáig marad létjogosultsága. Ha már angolul nyomjuk, why nem mész az anyaszeróra ezzel mégis? Ja tudom.. mert nem is néznék el ugyanígy, ott több esély van rá, hogy repül a "reprot".
 

Upsz, itt sem. Mivel ha nem vetted volna észre, ebből a trashből senki nem kér, az előző nyitáskor sem kért és elég gyorsan fogyasztottátok a népességet pont az ilyen megmozdulásokkal. Az a baj, a matek nem megy. 900 playernél, akik már évek óta játszanak ott, megszokott, hogy néhány gangsta idióta, azokkal viszont várj csak.. ja igen, a bulikban egy csomó ember fog foglalkozni, hogy az általuk generált problémát (már ha generálnak) megoldják. Nem egy és nem kettő buliban voltam ott, ott ilyen nem volt, hogy jólszituált helyen megjelent a criptacskó, hogy na akkor most we own this shii, meg pakoljá' ki. Nagyrészt mert tisztában van vele jobb esetben a player is, hogy általában rövid úton érne véget az aznapi kultúrsokként megélt balhéja. 

Következő: Trauma Factory. Na az finom falat volt, elhisszük, hogy ott van Strawberryn, de őszintén? Azt a kevés embert nem az fogja érdekelni, hogy neked az a fétised, hogy tudod, mi a strawberry IRL és hogy mi történik ott. Kit érdekel? Alig vannak események, neked pedig azt a keveset is feszt tönkre kell tenned, mert uncsizol, hát gondolom rivális banda nincs, akivel csináld a feszkót, inkább a megmaradt community maradékát űzöd el. Hát igazából GG, gratulálni tudok hozzá, aztán még maga a community a húnyó benne, yes.
Súgok még valamit, mókás részlet. Ezen a szerveren többször loptak el autót ismerőstől, mint ahányszor az enyémet az anyaszerveren 3 karit használva. Hoppá, pillanat, ott egyszer sem lopták el az autómat és nem, nem bindeltem shortkeyre a /vp-t.
 

Az a szitu, hogy behozták ide azt, hogy lehet WP-ért kocsit venni, ami tök fun, őszintén jó dolog, még ha én nem is fogok élni vele. Közelebb sikerült vinni vele a témát a magyar communityk igényeihez, ami tényleg jó. 
De az, hogy konkrétan ugyanazt a szemét bullysquad gameplayt kell nyomni az összes bebukott témán aztán még csodálkoztok, hogy max 2 hétig tart ki a lelkesedés, az mond el igazából mindent arról, hogy hol is ment félre a dolog.

Komolyan ennyi év tapasztalatai után van bőr azt az apróka magyar közösséget okolni azért, hogy nem kér többet a gangkkstas verky blkack gamingből, mert tényleg az összes projecten az ÖSSZES illegálos körülbelül csak ennyire volt képes? Nem tűnt fel a minta, hogy ahol ez rendszeres volt, az ott is maradt és már nincs? 
Én értem, hogy álmaitokban ez pontosan úgy nézett volna ki, mint az anyaszerver, de emberek.. ezek az illetők azt a tényt használják ki, hogy itthon ezt nem jelentjük, + átlalában nincs biztonságis elegendő, ha meg van, az legalább annyira illegálos szellemű, mint maga az, aki a problémát generálja rosszabb esetben.
Tudod, már annyira sokat láttak belőle, hogy inkább otthagyják a vérbe az egész szervert, hadd dögöljön meg ott, ahol van, mert semmi értelme, hogy minden egyes eventen ezt a lowlife témát kell nézni és az esemény végetérjen 1 óra után (+- félóra átlagban), csak azért, mert rádjött az uncsi és full elhiszed, hogy ez W-n így működne és sikerrel is járnál. 
Ha így működne, ott nem lennének tömve az események békésen szórakozókkal, hanem mindenkinek már nyitva lenne a bicska a zsebében. 

Emellett meg az a mostani státusz, hogy mindenképp nyitva fog maradni? Ez nagyon jó, én örülök neki, mert szeretek itt játszani amúgy, Anna Rexben is remek RPim voltak. Na és ha jön a "we own dis shii", akkor  mégis kire? Akárkire, akinek lesz kedve felmenni? Ez nagyon cuki, imádom, de előbb mi volna, ha kicsit nem a szerverhez próbálnánk adaptáltatni a játékost, hanem a szerver elvárásait és szabályait a játékoshoz, hátha esetleg nem tízen játszanak majd, azok után, hogy nem voltál képes leállni a angksta 💸 futószalagos témával egy percre sem és véletlenül már az első héten megunták az egész jelenséget. 
Utáljatok felőlem, nem igazán zaklat fel, de ami itt megy minden egyes alkalommal, hogy Miszterre rájön az uncsi és mindenki más kapja be és FearRPzzen, az nem World, hanem Wicc. Míg 900 embernél van ki kezelje, 40-nél nincs túlzottan, így csak emiatt randalírozol, normalitásra és fairplayre magasról téve, abszolút figyelmen kívül hagyva az általad IS már jól ismert tényt, hogy ebbe a gameplaybe, meg hogy ez engedve volt, már belebukott pár projekt. 

Lehet, egy kicsit az átlag közösség érdekeit is nézni kéne, nem csak azt ,hogy Mr Zöld mennyire szórakozik jól. Ezt kéne 1x az életben sikerrel végre is hajtani, akkor talán nem az lenne, hogy a napi csúcs 40-ről hirtelen lezuhan 10-re. Ha ez nem megy, lehet nem kéne zöldikének beállni, mert akkor az alapfunkciódat nem vagy képes teljesíteni ami az, hogy azt nézd, a közösség jól érzi-e magát. 
Köszönöm a figyelmet. Éljen a WHU amúgy, pusz! 

  • Tetszik 3
  • Köszönöm 2
Link a megjegyzéshez
https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/1060-helo/#findComment-4393
Megosztás egyéb weboldalon

Tiszteletem a kedves egybegyűlteknek!

Először úgy gondoltam, hogy hozzászólásonként haladva leírom a véleményem, tovább viszek olyan nagyszerű gondolatokat, amelyek már említésre kerültek, azonban nem áll szándékomban regényt írni. Így inkább az egészre reagálnék, rövidebben, mint terveztem.

Az én elméletem mindig is az volt, hogy nincs a játékosok igényeire formált szerver, ezért több fórumon és több beszélgetés alkalmával igyekeztem mindig a közösségért írni és ötletelgetni. Az elméletem a hazai World nyitásával és sorsának alakulásával megdőlt. Karakter központú rendszerek, teljesen szabad játékélmény, a TextRP közösség színe-java... Azonban már úgy gondolom, hogy az alma rohad, erről pedig a fa nem tehet. 
Már hivatkoztam arra, hogy a közösség hozzászokott a moslékhoz, ezért most még nem esik jól a dobostorta. Idő kell, hogy rájöjjünk, ez bizony más, és bizony ehető, finomabb falat, mint az eddigiek. De akárhogy ízlelgetjük és forgatjuk a szánkban, szerintem sikerült most végleg kiköpni. Semmi baj! 
Lehet haladni tovább a következő vájúhoz, ahol már nem kell aggódni a ,,mémelt" illegálosoktól, a balhézó adminoktól... Bőven elfogtok férni. Jó étvágyat! 

Illegálosként néha-néha, megesett bizony, hogy a város északibb boltjaiba is betértem! Azt hiszem számot adok most erről a bűnömről.... Akkor mentünk, amikor a játékosok kevesen voltak már a szerverre, igyekeztünk a karakterben maradni, S legfontosabb célként szerepjátékot biztosítani néhány magányosan maradt játékosnak. Igen, bűnös voltam, amikor a karakterem az Anna Rex-ben megvett magának egy negyven dolláros felsőt, meg amikor egy parfümöt... Cserébe viszont húsz percig két ember egészen biztosan nem unatkozott. 
Mostanában egyébként leszokott a közösség ezen része erről, talán ezért is van ritkábban nyitva bármelyik biznisz, mert rajtunk kívül közel senkit nem érdekelt a dolog. Az adminisztrátori csapat is ezért vált sokszor karaktereket és kezd bele egy másik koncepcióba, hogy történjen valami a szerveren és ne legyen hiány, semmiből. Legyen legalább inger, valami külső hatás az unalmas hétköznapokban.

Amíg élte az illegál aranykorát, addig jórészt lent RP-ztünk egymás között Davis utcáin, így azt sem tudom, hogy a tapasztalatok hol születhettek, de talán már nem is lényeges. 

A szerveren maradt játékosok túlságosan sokrétűek, más érdeklődési körrel és készségekkel megáldva. Ezen topic semmilyen változást nem fog eszközölni, maximum annyit, hogy akik hátrányba részesülnek, ők lelépnek a szerverről. 

A csapatot érintő vádpontra... Nehéz szívvel reagálok. Megtettünk mindent, szerintem, megtettek a többiek mindent, szerintem. Az eredményt látod csak és vakon állítasz hatalmas ostobaságokat. Valaki szerint, valami isteni csoda történt, hogy nulla játékosról hirtelen húszan lettünk a szerveren? Nem, ebben sokak, sok szabadideje és munkája van, megannyi üzenet és szervezés. 

A legőszintébben, remélem hogy mindenki megtalálja a számításait, a játékon belül és azon kívül is. Többet a témához én magam nem tervezek hozzászólni, a népem így is távol vetődött már e partoktól, jobb lesz megtanulnom úszni... 
Csoda szép napot mindenkinek!

Link a megjegyzéshez
https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/1060-helo/#findComment-4394
Megosztás egyéb weboldalon

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.

Vendég
Válasz a témára...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Create New...