Barry Roybal Létrehozva: Október 10, 2024 Megosztás Létrehozva: Október 10, 2024 (szerkesztve) Rancho nagy része, hosszú ideje szenved a bűnözéstől, és évtizedek óta Dél-Los Santos egyik legveszélyesebb negyedének számít. Bár az erőszakos bűncselekmények és gyilkosságok száma csökkent az 1990-es évek eleji csúcs után, 2019-től ismét emelkedni kezdett. Ezt mutatja a hírhedt "Gyilkosságok Motele" is, ahol az elmúlt öt évben több bandatag és rendőr halt meg. 2024-ben a városban egyre több erőszakos bűncselekmény és anyagi kár történt, ami miatt a lakók egyre bizonytalanabbnak érzik magukat. Sokan attól tartanak, hogy a sok bűncselekmény miatt 2024 rekordév lehet a bűnözés szempontjából. A törvényszegések növekedése miatt a lakók félnek, megváltoztatják napi szokásaikat, és nem mernek sötétedés után kimenni. Ez a félelem a helyi üzleteknek is árt, mivel kevesebb vásárlójuk van, és akik tehetik, inkább biztonságosabb helyre költöznek. Rancho lakói okolják a különböző szervezeteket, például az LSPD, LSSD és a környéken működő utcai bandákat. A törvénytisztelő lakók panaszkodnak a rendőrök túl agresszív viselkedésére, mondván, hogy ez bátorítja a fiatalokat a szabályok megszegésére. Sokan arról számolnak be, hogy az ott lakó fiatalokat bántják vagy igazságtalanul kezelik életmódjuk miatt. Mások viszont azt gondolják, hogy a rendőrök nem elég kemények, és több rendőri jelenlétet szeretnének a környéken látni. A közösség vezetői és aktivisták hatékonyabb módszereket szeretnének bevetni a bűnözés visszaszorítására és a béke helyreállítására. Olyan megoldásokat javasolnak, mint az ifjúsági programok és több szociális szolgáltatás, hogy biztonságosabbá tegyék a környéket és erősítsék az összetartást. A Carson Barrio Los Padrinos 13 egy hispán utcai banda, amely a Dél-Los Santos-i Rancho városrészben található meg, főként a Roy Lowenstein Blvd és Macdonald Street környékén látni az általuk megjelölt falakat. Los Padrinos azaz "The Godfathers"-nek felel meg. Ez a banda különbözik a többi Sureño bandától mivel, ők piros bandanát viselnek. Ennek oka az, hogy legtöbb ellenségük a Crip szövetséghez tartozik, akik hagyományosan kék árnyalatokat hordanak. Ez a döntés a Crip-ek elleni álláspontjuk kifejezésére van még akkor is, ha a Sureño bandák túlnyomó része is kék színeket hord. A banda számára a hűség és az összetartás nagyon fontos, és minden tag, férfi vagy nő, aktívan részt vesz a banda működésében. A piros bandana nemcsak egy egyedi jelzés, hanem egy folyamatos kihívás a Crip-ek ellen, amely hosszú múltra tekint vissza Rancho utcáin. A CBLP bandát három különböző részre van osztva; Malditos (MDS) - Már kihalóban lévő klikk, csak pár tagjuk mozog az utcán, a többségük már halott vagy az idejét tölti. Jamestown Streeten voltak jelen. PeeWees (PWS) - A legtöbb jelenleg aktív fiatal tag itt található meg, tőlük hangos a Macdonald Motel. Midnight Locas (MNL) - Aktív női klikk a BLP-n belül, Carson Ave. és Jamestown St. sarkán található Taco hely körül látni őket. A CBLP bandában különleges szerepet töltenek be a női tagok, akik a Midnight Locas (MNL) klikkben vannak. A MNL kizárólag nőkből áll, és tagjai büszkék arra, hogy a bandához tartoznak, amit nyíltan meg is mutatnak. Nem csak az utcai dolgokban vesznek részt, hanem környékén is otthagyják nyomukat. A falakon több helyen is láthatók a Midnight Locas tagjei, amelyek jelzik, hogy ez az ő területük, és hogy nekik is fontos szerepük van a bandában. A másik említésre méltó aktív klikk a PeeWees (PWS), fiatalokból áll, az idősebb tagok vagy börtönben vannak, vagy már meghaltak. A PWS tagok aktívan részt vesznek a bűnözés különböző formáiban, és folyamatosan próbálják bizonyítani hűségüket és rátermettségüket a bandán belül. Fő céljuk a pénzszerzés, de így is megtalálható köztük pár, akinek más elvárásaik vannak és ők inkább a falakat jelölik meg vagy épp az ellenségekre vadásznak. A CBLP tagjai elkötelezettek a területük megvédésében és az utcai hírnév megszerzésében. A Lowrider kultúra a Dél-Los Santos-i Rancho környékén az 1940-es években indult. A mexikói-amerikai közösségek elkezdték átalakítani autóikat, hogy alacsonyabban és lassabban menjenek, ellentétben az akkori gyors Hot Rodokkal. Ez a változás nemcsak az autók megjelenéséről szólt, hanem arról is, hogy büszkén megmutassák magukat és szembeszálljanak a rasszizmussal. Rancho lett ennek a kultúrának a központja. Itt alakultak autóklubok és rendezvények, amelyek nemcsak az autókról, hanem a hagyományok megőrzéséről és a közösség építéséről is szóltak. Az egyedi, hidraulikás lowriderek az identitás és a kreativitás jelképeivé váltak. Bár kihívásokkal, például bandaproblémákkal kellett szembenézniük, a kultúra alapértékei, a büszkeség, a kreativitás és a közösség továbbá is erősek maradtak. Ma is létezik a Lowrider mozgalom Rancho területén, és az autók szerelmesei nagyra értékelik. Szerkesztve Október 10, 2024 - Barry Roybal 13 3 1 Idézet Link a megjegyzéshez https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/839-carson-barrio-los-padrinos/ Megosztás egyéb weboldalon További megosztási lehetőségek...
greatbazso Létrehozva: Október 10, 2024 Megosztás Létrehozva: Október 10, 2024 (szerkesztve) Ez a frakció egy Dél-Los Santos-i hispán utcai bandát fog bemutatni. Ebben a frakcióban a fejlődés kulcsfontosságú lesz mind a frakció, mind az egyéni karaktered számára. A jelentkezést illetően arra bátorítjuk a játékosokat, hogy próbáljanak meg In-Game (IC) kapcsolatba lépni velünk, ugyanakkor nagyon szívesen segítünk az új tagoknak a karakterük megalkotásában. Akik szeretnének csatlakozni, bátran írjanak privát üzenetet: @Barry Roybal vagy @greatbazso. Nagyon támogatjuk a passzív szerepjátékot, és arra ösztönzünk minden tagunkat, hogy találják meg a saját szerepjátékukat, amivel a frakcióhoz is hozzájárulhatnak. Nem fogjuk "kanállal etetni" a tagokat. Azok a tagok, akik jelentkeznének a frakcióba, fiatalabb karaktert kell, hogy alakítsanak. Nem fogadunk el idősebb karaktereket, mivel egyszerűen nem illenének bele a társasági körbe és nem realisztikus. A játékosoknak valósághűen kell megjeleníteniük a tinédzser karakterüket. Szerkesztve Október 10, 2024 - greatbazso 15 2 Idézet Link a megjegyzéshez https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/839-carson-barrio-los-padrinos/#findComment-2967 Megosztás egyéb weboldalon További megosztási lehetőségek...
Barry Roybal Létrehozva: Október 10, 2024 Author Megosztás Létrehozva: Október 10, 2024 A Low Santos Car Club az 1980-as évek közepén alakult meg Rancho-ban. A klub fontos része lett a lowrider kultúrának, ahol az autók szeretete és a hagyományok összekapcsolódtak. Néhány tag még ma is ott van az utcákon és részt vesz a Lowrider eseményeken, őrizve a klub eredeti hagyományait. 12 Idézet Link a megjegyzéshez https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/839-carson-barrio-los-padrinos/#findComment-2968 Megosztás egyéb weboldalon További megosztási lehetőségek...
monique Létrehozva: Október 10, 2024 Megosztás Létrehozva: Október 10, 2024 8 1 Idézet Link a megjegyzéshez https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/839-carson-barrio-los-padrinos/#findComment-2969 Megosztás egyéb weboldalon További megosztási lehetőségek...
kristof0315 Létrehozva: Október 10, 2024 Megosztás Létrehozva: Október 10, 2024 Pörögjetek egy kis minőségit. 3 2 Idézet LSSD 2024 + = ACAB Srácok emlékezzetek, szabad száj szabad ember; Leendő ban-om oka: "OOC szidás" P 0 --- 1 M Link a megjegyzéshez https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/839-carson-barrio-los-padrinos/#findComment-2971 Megosztás egyéb weboldalon További megosztási lehetőségek...
greatbazso Létrehozva: Október 10, 2024 Megosztás Létrehozva: Október 10, 2024 oraaaaa! 6 Idézet Link a megjegyzéshez https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/839-carson-barrio-los-padrinos/#findComment-2972 Megosztás egyéb weboldalon További megosztási lehetőségek...
Barry Roybal Létrehozva: Október 11, 2024 Author Megosztás Létrehozva: Október 11, 2024 8 Idézet Link a megjegyzéshez https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/839-carson-barrio-los-padrinos/#findComment-2982 Megosztás egyéb weboldalon További megosztási lehetőségek...
tempo Létrehozva: Október 11, 2024 Megosztás Létrehozva: Október 11, 2024 5 1 Idézet Link a megjegyzéshez https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/839-carson-barrio-los-padrinos/#findComment-2983 Megosztás egyéb weboldalon További megosztási lehetőségek...
tarci Létrehozva: Október 11, 2024 Megosztás Létrehozva: Október 11, 2024 5 1 Idézet Link a megjegyzéshez https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/839-carson-barrio-los-padrinos/#findComment-2990 Megosztás egyéb weboldalon További megosztási lehetőségek...
Barry Roybal Létrehozva: Október 12, 2024 Author Megosztás Létrehozva: Október 12, 2024 7 Idézet Link a megjegyzéshez https://forum.gtaworld.hu/index.php?/topic/839-carson-barrio-los-padrinos/#findComment-3010 Megosztás egyéb weboldalon További megosztási lehetőségek...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.